Novellák vegyes kórusra

Dragomán György Oroszlánkórus című novelláskötetében sokféle szereplő jelenik meg. A dél-amerikai ösztöndíjas lány, aki beleszeret egy magyar fiúba, de a vőlegénye anyja nem fogadja el, hanem terméketlenséggel átkozza meg. A kisfiú, akinek a nagyapja balesetet szenvedett zsoké, vagy a férfi, aki halott apjának végakarata szerint annak hobbiként épített hangdobozait kell elég különös módon kipróbálnia.
A sokadik novella elolvasása után jövünk rá, mi a közös a művekben – a zene. Legyen szó énekhangról, hangszerről vagy gramofonról, minden írás ritmusát a benne szereplő muzsika adja. Mert a zene a legfontosabb rész a káromkodó rocker életében, hatással van a sikertelen öngyilkosságot elkövető sanzonénekesnő és családja mindennapjaira és a megátkozott dobos is bármit megtenne, hogy újra beülhessen a dobfelszerelése mögé.
Minden történet más stílusú, más és más szemszögből tárul elénk egy élethelyzet. Dragomán írói zsenialitása az, hogy bárkit varázsol elénk, minden szereplő tiszta hangon szólal meg és minden történet kerek, egész.
„Azt hiszem, a történetem akkor lenne az igazi, ha nem mesélném, hanem énekelném, mert az igazi hangom nem az, amin beszélek, hanem az, amin énekelek, mert az énekhangom sokkal nagyobb, mint én, nagyobb, szebb és erősebb, messzebbre elér, és elfelejteni is nehezebb.” Dragomán György műveit ez a veszély nem fenyegeti, mert ha egyszer olvastunk tőle akár egy novellát az új kötetéből, örökre rajongójává válunk.
(Dragomán György: Oroszlánkórus; Magvető, 2015; 3490 Ft)

Comments are closed.