Nosztalgiázzunk

Elsőre nem egészen értettem, miért és kinek csinál a svéd rendező, Lukas Moodysson filmet arról, hogy az átlag felnőtt hogyan és milyennek látja a tizenhárom évesek többségét. A kiskamaszokat feltehetőleg kevéssé villanyozza fel, hogy a felnőttek megpróbálják egy kalap alá venni őket, a felnőttek pedig ismerik saját, unalomig ismételgetett kliséiket. Mert a Mi vagyunk a legjobbak! című film pontosan ilyen klisékből áll. Megtudjuk, hogy a tizenhárom évesek körében egyre nő a kortárs csoport jelentősége, hogy fontosak a barátok és a bandázás. Kiderül, hogy „szerelmei kapcsolataik” jellemzően plátóiak, és nemigen tartanak tovább egy hétnél.

Mi vagyunk a legjobbak!

Mi vagyunk a legjobbak!

Ráébredhetünk, hogy elszánt lelkesedéssel és rajongással viseltetnek egy-egy – már-már véletlenszerűen kiválasztott – együttes vagy eszme iránt, így rajongásuk gyakran tiszavirág-életű, és a „valósággal” való első találkozásig tart.
A film három, tizenéves főhőséért nincs miért aggódni. Egy jóléti társadalom magabiztos tagjai, akik jó eséllyel meg fogják találni helyüket az életben.
Bobo (Mira Barkhammar) és Klara (Mira Grosin) alakítói elképesztő energiával játszanak, és a film sokszor dokumentumfilmeket idéző képei hitelessé teszik az amúgy elég közhelyes és semmitmondó történetet.
Az, hogy mindez a nyolcvanas években játszódik, tovább erősíti azt a benyomást, hogy amit látunk, nem más, mint egy hajdani „lázadó” kissé öncélú nosztalgiázása. Szerencsére a rendezőnek vannak kortársai, akik – úgy tűnik – szintén szeretnek nosztalgiázni.

Comments are closed.