Nagyboldogasszony napja

A mai katolikus gyakorlatban nem sok olyan ünnep van, amikor a hívek számára kötelező templomba menni, és nem vasárnapra esik. Az egyik kivétel augusztus 15-én Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevétele. A hagyomány szerint Mária nem szenvedve halt meg, hanem „elszenderedett”, és azonnal a mennybe került. Az ünnepet Jeruzsálemben az V. századtól kezdve ülték meg, a nyugati kereszténység a VIII. századtól kezdve építette be a liturgikus rendbe.

Jézus édesanyjának az életéről viszonylag kevés biztos adat áll a rendelkezésünkre, de a II. századtól kezdve a hagyományban egyre többet foglalkoznak Máriával.
A sajátosan magyar Nagyboldogasszony nevet valószínűleg Gellért püspök javasolta, hogy Szűz Máriára alkalmazzák. A név sokak szerint eredetileg egy pogány istenanyára vonatkozhatott. A hagyomány szerint Szent István király pedig augusztus 15-én ajánlotta fel az országot Máriának, mert úgy érezte, nem talál megfelelő utódot, aki folytatja művét. A középkori magyar pénzeken fél évezreden át meghatározó Mária képe a Kisjézussal.
A néphagyományban is kitüntetett szerep jut Máriának. Nagyboldog­asszony napja sokfelé búcsúnap. A néphit szerint Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Kisboldogasszony, Mária születésnapja (szeptember 8.) időszak pedig varázserejűnek számít, ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt s a téli holmit, hogy a moly bele ne essen. A búzát is ekkor kell megszellőztetni, hogy ne legyen dohos és ne essen bele a zsizsik. A Nagyboldog­asszonykor szedett virágokat tették a koporsóba is.