Mindhalálig rock ‘n’ roll

A fentiekben leírt cím a Kugli együttes egyik népszerű dalának címe. Nem véletlen, hiszen az idén 35 éves rockbandában az elmúlt évtizedek viszontagságai után kialakult egy olyan felállás, amelyben a tagok ugyanazt akarják: mindhalálig rock ’n’ rollt – derült ki a zenekar vezetőjével, Gönczy Gáborral való beszélgetésünkből.

Forrás: Kugli zenekar

Forrás: Kugli zenekar

– Havi rendszerességgel fellépnek a Régifóti úti Mr. Rockpincében, a jubileumi nagykoncertjüket a Csokonai Művelődési Központban tartották. Milyen kötődésük van kerületünkhöz?
– Énekesnőnk, Pásztor Brigi rákospalotai, szólógitárosunk, Igaz Tibi újpalotai, én pedig szintén rákospalotai vagyok. Garai Máté is majdnem kerületi, hiszen Zugló és Újpalota határán lakik. Kerületi kötődésünk azonban ennél jóval régebbre, már a kezdetekre visszanyúlik, mivel a megalakulásunk utáni években Újpest, Angyalföld és Rákospalota volt a csapat vonzáskörzete, s mindig voltak kerületünkben élő tagjaink.
– Elég mozgalmas évtizedek állnak a zenekar mögött…
– Valóban, és volt egy hosszú szünetünk is, igaz, nem önszántunkból. 1979-es megalakulásunk után 1985-ig aktívan és sikeresen működtünk. Voltak fellépéseink, egyre többen ismerték a nevünket, túl voltunk egy rádiófelvételen, s kiadás előtt állt az első lemezünk. Ekkor egy, egyébként a zenekarhoz közel álló személy jelentéseinek „köszönhetően” nem tudtuk volna úgy folytatni, ahogy addig, így szétszéledtek a tagok. Több mint két évtizeddel később, 2007-ben szerveztünk egy nosztalgiakoncertet, amelynek óriási sikere volt. Ez adott lendületet a folytatáshoz, illetve újrakezdéshez. Időközben sajnos meghalt az akkori énekesünk, Bíró György, akinek helyét ideiglenesen fia, ifjabb Bíró György vett át. Több tagcsere után aztán 2013-ban alakult ki a jelenlegi formáció, Pásztor Brigivel, Garai Mátéval, Igaz Tiborral és Vrana Tamással. A csapat kerek lett, mindenki magáénak érzi a Kugli szellemiségét.
– Mi az, amit a Kugli 2014-ben közvetíteni kíván a közönségnek?
– Erre legegyszerűbb azzal válaszolni, hogy meg kell hallgatni néhány számunkat, azokból egyértelműen kiderül. A csapat mindig is igyekezett az élet aktuális problémáival, az emberek mentalitásával foglalkozni, a hibákat kipellengérezni, vagy éppen csak kimondani, rávilágítani. Legújabb, negyedik lemezünk címe sem véletlenül „Nézz az égre fel!”.
Ezt a szellemiséget pedig nemcsak 2014-ben, hanem reményeim szerint hosszú éveken át tudjuk majd képviselni. Mint mondtam, a csapat kerek, a cél ugyanaz. Az új lemezt az év végén szeretnénk megjelentetni, a jubileumi koncertről szeretnénk DVD-t kiadni, szívesen járjuk a fesztiválokat, s van még számos tervünk.

Comments are closed.