Messi és Böde nyomdokain

Nagy álmom, hogy egyszer az életben kezet foghassak Messivel és…. és a Böde Danival – mondta az egyik alsós kisdiák valamelyik iskolában. Megmosolyogtam a dolgot, nem gondolván, hogy a két labdarúgó egyformán követendő példa a fiatal focipalánták számára. Ennek ellenkezőjére akkor döbbentem rá, amikor a Károly Róbert Általános Iskola 5. évfolyamos diákjával, Bogdán Rajmonddal beszéltem. Ő ugyanis a Ferencváros igazolt labdarúgójaként „hivatalból” is a Fradinak szurkol, így Magyarország egyik, ha nem a legjobb centere, Böde Dani a kedvence.

Bogdán Rajmond/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Bogdán Rajmond/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Vele mindennap találkozik, sőt nemegyszer ő kíséri be a pályára a bajnoki meccsek előtt. Emellett imádja a Barcelonát, azon belül Messi játékát is, amelyet szintén nem kell magyarázni. Rajmond is arról álmodik, hogy egyszer majd ­Messi vagy Böde Dani lesz belőle. Ehhez pedig az első lépéseket már meg is tette. Ő ugyanis nemcsak igazolt játékosa az FTC-nek, hanem húzóembere is a ­csapatának.
Hétéves kora óta játszik a Fradiban, jelenleg az U12-es csapat csatára. Minden tornán, a hazaikon és a nemzetköziken is ontja a gólokat, rendszeresen ő hozza el a gólkirálynak, sokszor pedig a legjobb játékosnak járó trófeát. Nemrég egy Bozsik-tornán még a leggyorsabb góllövőnek járó elismerést is megkapta, azért, mert 4 másodperc alatt sikerült betalálnia az ellenfél hálójába. Rajmondot két éve már az Év Játékosának is megválasztották a Fradiban.
A fiatal tehetségnek azonban nemcsak Messi és Böde, hanem a brazil Falcao és a magyar Dróth Zoli is kedvence lehetne, mert a nagypályás foci mellett a futsal a másik nagy szerelme. Három éve igazolt a Dunakeszi Kinizsi csapatába, ahonnan nemrég a Fradi futsalosa lett. Egyelőre még bírja a kettős terhelést, de előbb-utóbb választania kell. Ami biztos, nem lesz könnyű a ­számára.