Méltó helyet alakítottak ki a hősi halottaknak Maroshévízen

Kegyeleti és zarándokhellyé alakították át Maroshévízen a Zsákhelyi Katonai Temetőt, és az avatóünnepségét október 15-én tartották. A temetőben több nemzet katonái, összesen százhatvanhárman, többek között magyar honvédők  is nyugszanak – írja a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a honlapján.

Forrás: Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Forrás: Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Az I. világháborúban 1916-ban alakították ki a temetőt, hogy az elesett magyar, német, orosz, lengyel, ukrán, cseh és román katonák végső nyughelyre leljenek. A temetőt 1956-ig a helyi magyarok gondozták, majd államosították és legelőnek használták. Két évvel ezelőtt, 2014-ben megvásárolta a református egyház, és úgy határozott, hogy rendbe teszi a hősi parcellát.

Forrás: Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Forrás: Nemzetstratégiai Kutatóintézet

A kutatók a neveket ismerik, de pontosan nem tudják, hogy melyik sírban, ki nyugszik, ezért az obeliszken, négy nyelven, magyarul, oroszul, németül és románul örökítették meg a hősi halottak neveit.

Az önkormányzatunk 3 millió forinttal támogatta a sírkert átalakítását. Az avatáson részt vett Németh Angéla alpolgármester, Agárdi János és Csonka László képviselők.

 

Comments are closed.