Megszentelt mezek

Különleges megtiszteltetésben részesült kerületünk egyik sportegyesülete, az FC Budapest Sólymok utánpótlásnevelő labdarúgóklub. A pandémia miatt a Pestújhelyi Közösségi Ház műfüves futballpályájáról a Pestújhelyi térre kiszorult csapat új mezét ugyanis Tamás atya, a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Templom plébánosa is megáldotta. Annak érdekében, hogy a gyerekek még jobban magukénak érezzék az FC Budapest címerét, illetve a klubszíneket, megkérték Tamás atyát, hogy adja áldását az új mezekre. A misén Czuk Henrik, illetve az U16-os csapat tagjai kissé megilletődve léptek be a templomba, ahol egészen az oltárig kellett menniük. Az FC Budapest játékosai innentől kezdve áldott mezben készülhetnek a soron következő feladataikra. 

Tamás atya áldását adta az új mezekre

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz