Megmentett élet

A neves kerületi artista lélekjelenléte mentette meg az Újpalotán élő Valovits Sándor életét. Az újpalotai férfi még júliusban szenvedett áramütés, és – mint mondja – szinte semmire sem emlékszik.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Az a bizonyos júliusi nap ugyanolyannak indult, mint a többi, a kézműves sörünket szállítottam. Megérkeztem az egyik fővárosi vendéglátóhelyhez, és elkezdtem kipakolni. Balszerencsémre olyan vaslapra tettem rá a söröshordót, amely alatt megrongálódott nagyfeszültségű vezetékek voltak, és áram­ütést szenvedtem, amely szó szerint odaragasztott az alumíniumhordóhoz – mesélte Valovits Sándor.
Az ilyen szörnyű esetek láttán sokan lefagynak, azonban Rippel Ferenc, aki szintén a helyszínen tartózkodott, azonnal cselekedett. Felkapott két székpárnát és kiszabadította az eszméletlen Sándort. Lefektette, stabil oldalfekvésbe helyezte és elkezdte az újraélesztést. Bár a pincérek azonnal hívták a mentőket, könnyen lehet, hogy ha a művész nem ilyen leleményes, a pár perces várakozás a férfi életébe kerül. Sándor azóta sem győzi köszönetét kifejezni az artistának.
– Rippel Feri személyisége újabb oldalát mutatta meg tettével a nagyközönségnek. Bátorsága és emberi hozzáállása példaértékű, általa teljesen átértékeltem az élet értelmét, és az újjászületésemért örökre hálás maradok neki – összegezte a történteket ­Sándor.

Comments are closed.