Lezárások és ünnepi programok a városban

Az augusztus 20-ai rendezvények miatt már csütörtöktől forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten.

Szécsi Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési és Közlekedési Osztályának vezetője elmondta: az állami ünnepi rendezvények miatt a fővárosban több helyszínen és több időpontban várhatók forgalomkorlátozások. Csütörtöktől egészen hétfőig ideiglenes lezárások és megállási tilalmak lesznek érvényben a főváros I., II., V., IX., XI. és XIII. kerületében.
Szombaton a Szabadság hídon és Lánchídon egész nap csak gyalogosan lehet majd közlekedni. Az esti tűzijáték idejére az Erzsébet hidat és a Lánchidat is teljesen lezárják, s szükség esetén akár a Szabadság hidat is. Emellett a Magyar Ízek utcája és a koncertek miatt csütörtöktől lezárják a Clark Ádám teret, továbbá a Mesterségek Ünnepe miatt a budai Várban pénteken és szombaton lesznek lezárások.
Szintén megállási tilalom és korlátozások lesznek érvényben a Bazilikánál, valamint az augusztus 20-ai Szent Jobb körmenet útvonalán is. Mindemellett az esti tűzijáték miatt a Dunán is korlátozzák a hajóforgalmat, továbbá a Gellért-hegyet is lezárják, és a budai és pesti rakpartszakaszokon, hidakon és környékükön is korlátozásokra kell készülni. Bővebb információk találhatók a rendőrség (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/augusztus-20/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapest) oldalán.
Szécsi Tibor felhívta a figyelmet, hogy a tilosban parkoló gépjárműveket elszállítják. Ezekről a 06 1 273 4059-es telefonszámon lehet majd érdeklődni.
A HM NRH főigazgatója felidézte: szombaton a programok a Parlament előtti Kossuth Lajos téren a nemzeti lobogó felvonásával, valamint a honvédtisztjelöltek avatásával kezdődnek. Emellett idén is lesz parlamenti nyílt nap, és a Clark Ádám téren és a budai Várban is egész napos rendezvényekkel várják az embereket. Kiemelte továbbá, hogy a Magyar Vöröskereszt fővárosi szervezete az Alkotmány utcában önkéntes véradásra is várja az embereket az állami ünnepen.
Délután 5 órakor kezdődik az ünnepi szentmise  a Szent István-bazilikánál, amelyet a hagyományos ünnepi körmenet követ majd.
Az esti tűzijáték a hagyományoknak megfelelően este 9 órakor kezdődik. Idén a Citadellán is új helyről, a mellvédről lövik fel a tűzijátékot, és új kilövési pont lesz az Erzsébet híd is. Emellett a Lánchídról, valamint a két híd között a Dunáról, katonai pontonokról lövik majd fel a tűzijátékot.

A BKK közleménye szerint tűzijáték előtt és után sűrűbben közlekedik számos járat. Augusztus 20-án körülbelül 18 és 20-21 óra között mind a négy metró-, továbbá a H5-ös és a H7-es HÉV-vonalon, valamint a nagykörúton sűrűbben indulnak az ott közlekedő járatok. További sűrítések lesznek számos, belváros felé tartó villamos- és buszvonalon. A tűzijáték után, körülbelül 23 óráig szintén a megszokottnál sűrűbben induló és/vagy nagyobb befogadóképességű jármű közlekedik a belvárosból induló vonalakon.

Az alábbi felsorolásból megismerheti, mely közösségi közlekedési járatok indulnak a megszokottnál sűrűbben, illetve nagyobb befogadóképességgel a tűzijáték előtt és/vagy után. További részletek a BKK honlapján olvashatók.

  • M1-es metró: a tűzijáték előtt 2, utána 1-2 percenként.
  • M2-es metró: a tűzijáték előtt és után is 3 percenként.
  • M3-as metró: a tűzijáték előtt és után is 3 percenként.
  • M4-es metró: a tűzijáték előtt és után is 3 percenként.
  • H5-ös HÉV: a tűzijáték után Békásmegyerre 6, Szentendrére 12 percenként, egész délután és este 6 kocsis szerelvényekkel.
  • H6-os HÉV plusz indulás 22:06-kor Ráckevére, 23:06-kor Tökölre.
  • H7-es HÉV: a tűzijáték után 6-7 percenként, egész délután és este 6 kocsis szerelvényekkel.
  • 4-es és 6-os villamos: a tűzijáték előtt és után is mindkét járat 5 percenként, azaz a Nagykörúton 2-3 percenként jön majd villamos.
  • 5-ös busz: a pesti oldalon a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként, Budán a tűzijáték előtt és után is 15 percenként. (Az 5-ös busz 18 órától az utolsó járatindulásig megosztva, két – egy budai és egy pesti – szakaszon közlekedik, erről részleteket a járatonkénti bontásnál olvashat.)
  • 7-es busz: a tűzijáték előtt és után is 4 percenként. (A 7-es busz 18 órától az utolsó járatindulásig megosztva, két – egy budai és egy pesti – szakaszon közlekedik, erről részleteket a járatonkénti bontásnál olvashat.)
  • 7E busz: a Deák Ferenc tér M megállóhelyig meghosszabbított útvonalon, a tűzijáték előtt 4, utána 3 percenként.
  • 8E busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként. (A 8E busz 18 órától a Kelenföld vasútállomás M és a Móricz Zsigmond körtér között jár, erről részleteket a járatonkénti bontásnál olvashat.)
  • 9-es busz: a tűzijáték előtt 4-5, utána 4 percenként.
  • 11-es busz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként.
  • 14-es villamos: a tűzijáték után 7-8 percenként.
  • 16A busz: a tűzijáték előtt 2, utána 1-2 percenként. (A Budai Vár megközelítési lehetőségeiről részletesen az ünnepi programokról szóló fejezetben, valamint a járatonkénti bontásnál olvashat.)
  • 17-es villamos: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.
  • 19-es villamos: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.
  • 21-es busz: a tűzijáték után 20 percenként.
  • 21A busz: a tűzijáték előtt és után is 6-7 percenként.
  • 22A busz: a tűzijáték előtt 6, utána 7-8 percenként.
  • 23-as busz: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.
  • 23E busz: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.
  • 24-es villamos: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 26-os busz: a tűzijáték után 20 percenként.
  • 27-es busz: a tűzijáték előtt és után is 10 percenként.
  • 28A villamos: a tűzijáték előtt 10 percenként.
  • 30A busz: a tűzijáték előtt és után nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak a vonalon.
  • 31-es busz: a tűzijáték után 10 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 33-as busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 34-es busz: a tűzijáték után 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 36-os busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 38-as busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 38B busz: a csepeli forgalom segítése érdekében Csepel, Szent Imre tér és a Hárosi csárda megállóhely között körülbelül 18 órától 23 óráig közlekedik, a tűzijáték előtt 30, utána 15 percenként.
  • 40-es busz: a tűzijáték előtt 20, utána 7-8 percenként.
  • 40B busz: a tűzijáték előtt 20 percenként.
  • 42-es villamos: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 44-es busz: a tűzijáték után 15 percenként.
  • 45-ös busz: a tűzijáték után 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 50-es villamos: a tűzijáték előtt 6, utána 5 percenként.
  • 51-es villamos: a tűzijáték előtt és utána is 7-8 percenként.
  • 54-es busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 55-ös busz: a tűzijáték előtt 15, utána 10 percenként.
  • 56A villamos: a tűzijáték előtt és utána is 7-8 percenként.
  • 57-es busz: a tűzijáték után 15 percenként.
  • 58-as busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként.
  • 59-es villamos: a tűzijáték előtt 12, utána 15 percenként.
  • 61-es villamos: a tűzijáték előtt és utána is 7-8 percenként.
  • 63-as busz: a tűzijáték után 15 percenként.
  • 65A busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként.
  • 66-os busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 67-es busz: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 70-es trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6-7 percenként.
  • 71-es busz: a tűzijáték után 20 percenként.
  • 72-es trolibusz: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 74-es trolibusz: a tűzijáték előtt 5, utána 4 percenként.
  • 75-ös trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként.
  • 76-os trolibusz: a tűzijáték után 7-8 percenként.
  • 77-es trolibusz: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 78-as trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6-7 percenként.
  • 80-as trolibusz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként.
  • 83-as járat (a trolibusz helyett 18 órától autóbusz közlekedik): a tűzijáték előtt 7-8, utána 4 percenként.
  • 85-ös busz: a tűzijáték előtt 6-7, utána 6 percenként.
  • 88-as busz: a tűzijáték után 30 percenként.
  • 91-es busz: a tűzijáték után 7-8 percenként.
  • 95-ös busz: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 97E busz: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 99-es busz: a tűzijáték előtt 7-8, utána 6 percenként.
  • 106-os busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 112-es busz: a tűzijáték utána 10 percenként.
  • 114-es busz: a tűzijáték előtt és után is 7-8 percenként.
  • 123A busz: a tűzijáték után 15 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 126A busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként.
  • 130-as busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 133E busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként.
  • 136E busz: a tűzijáték előtt 6-7, utána 5 percenként.
  • 139-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként.
  • 141-es busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként.
  • 144-es busz: a tűzijáték előtt és után is 15 percenként.
  • 149-es busz: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 150-es busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként.
  • 151-es busz: a vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 155-ös busz: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 157-es busz: a tűzijáték előtt 60, utána 20 percenként.
  • 157A busz: a tűzijáték előtt 60 percenként.
  • 159-es busz: a tűzijáték előtt és után is 10 percenként.
  • 160-as busz: a tűzijáték előtt és után is 20 percenként.
  • 164-es busz: a tűzijáték előtt 120, utána 20 percenként.
  • 168E busz: a tűzijáték után 15 percenként.
  • 169E busz: a tűzijáték után 10 percenként.
  • 172-es busz: a tűzijáték után 20 percenként.
  • 182-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként.
  • 184-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként.
  • 187-es busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként.
  • 194-es busz: a tűzijáték előtt 10, utána 7-8 percenként.
  • 196-os busz: a tűzijáték előtt 15, utána 20 percenként.
  • 196A busz: a tűzijáték előtt 15, utána 6-7 percenként.
  • 212-es busz: a tűzijáték előtt és után is 10 percenként. (Ebben az időszakban csak a Svábhegy és Újbuda-központ M között jár, erről részleteket a járatonkénti bontásnál olvashat.)
  • 213-as busz: a tűzijáték után 15 percenként.
  • 216-os busz: a tűzijáték előtt 6 percenként. (A Budai Vár megközelítési lehetőségeiről részletesen az ünnepi programokról szóló fejezetben, valamint a járatonkénti bontásnál olvashat.)
  • 220-as busz: a tűzijáték előtt 15, utána 10 percenként.
  • 222-es busz: a tűzijáték előtt 30, utána 15 percenként.
  • 230-as busz: a tűzijáték előtt 60 percenként. A vonalon ebben az időszakban nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 238-as busz: a vonalon nagyobb befogadóképességű csuklós buszok járnak.
  • 243-as busz: a tűzijáték után 15 percenként.
  • 250B busz: a tűzijáték előtt 20, utána 15 percenként.
  • 257-es busz: a tűzijáték előtt 30, utána 20 percenként.
  • 260-as busz: a tűzijáték előtt és után is 20 percenként.
  • 261E busz: a tűzijáték előtt 15 percenként.
  • 264-es busz: a tűzijáték előtt 40 percenként.
  • 266-os busz: a tűzijáték előtt 30, utána 60 percenként.
  • 276E busz: a tűzijáték előtt 15, utána 10 percenként.
  • 294E busz: a tűzijáték előtt és után is 30 percenként.

Comments are closed.