Május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

Május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban – jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte, az operatív törzs döntött arról is, hogy az elmúlt évhez hasonlóan csak írásbeli érettségi vizsgák lesznek.

A kormányfő kifejtette, ez azért is fontos, mert az érettségi szerepet játszik az egyetemekre való bejutásban. Azért, hogy fair legyen a tavaly és az idén érettségizők versenye, fontos, hogy összhang legyen a két vizsga között – írja az MTI.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára jelezte, hogy az érettségik minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében a 9-12. évfolyamokon csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás, az 1-8. évfolyamokon és az óvodákban azonban már április 19-én.

Az érettségik szempontjából fontos kiscsoportos felkészítőket, konzultációkat ugyanakkor továbbra is szervezhetnek a középiskolákban – hangsúlyozta az államtitkár.