Maja néni édes-bús ünnepe

A kerületi díszpolgárok doyenje, Brettnerné Patay Mária januárban ünnepelte 85. születésnapját. Maja nénit újpalotai lakásában Hajdu László polgármester és Németh Angéla alpolgármester köszöntötte. A meghitt pillanatokba azonban nagy adag üröm is vegyült: Maja néni férje, Brettner Ferenc ugyanis nem érhette már meg ezt a szép pillanatot.

Brettnerné/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Brettnerné Patay Mária/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Tavaly ünnepeltük volna kapcsolatunk ötvenedik évfordulóját, amelyet mindketten nagyon vártuk. Aztán az élet úgy hozta, hogy Feri pont az évfordulónk napján, november 12-én halt meg – mesélte az ünnepelt.
Brettnerné Patay Mária Rákospalotán született. Azt mondják, édesapja nem volt boldog, hogy egyetlen gyermeke lány lett, ám a családi jó barát, a polgármester Szőcs Áron így vigasztalta: „Nem baj, Károly, akkor is ő lesz majd a Kiskarcsi.” A polgármester akkor sem szakított a kiskarcsizással, amikor az ifjú Mária 1946-ban a városházára került.
Patay Mária negyven esztendőt töltött a XV. Kerületi Tanács Tervberuházási Osztályán, amelynek sokáig a vezetője, sőt „anyja” volt. A beosztottjai többsége ugyanis csak Anyunak nevezte őt. A négy évtized alatt szinte minden jelentős középületen rajta hagyta a keze nyomát. Sőt, akadnak olyan intézmények, melyek neki köszönhetik a létüket. Ilyen többek között jó néhány kerületi óvoda és a tanuszoda is, melynek megépítéséért lobbizott a kerületi vállalatoknál. De nemcsak azt érte el, hogy megépült az uszoda, hanem azt is, hogy mindez egyetlen fillérjébe sem került a tanácsnak.
A férjével, Brettner Ferenccel még az óvodában ismerkedett meg, szerelmük pedig legendássá vált a kerületben. Életüket három gyermek, négy unoka és két déd­unoka tette még boldogabbá.
– Csak úgy lehet eredményeket elérni, ha az ember szereti azt, amit csinál – árulta el a titkot Maja néni, aki egyike azon dísz­polgároknak, akik ma is a sokat tudnának segíteni a kerületnek.

Comments are closed.