Ma van a magyar rejtvényfejtők napja

Háromórás fejtőversenyt szervez a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete (ROE) vasárnap, a magyar rejtvényfejtők napja alkalmából.

Szalay Dénes, az egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az egyesület kezdeményezésére az oktatási és kulturális miniszter 2007-ben járult hozzá, hogy minden év február 3-át – a Füles című lap első száma megjelenésének napját – a magyar rejtvényfejtők napjává nyilvánítsák. A hagyományoknak megfelelően a ROE nagyszabású fejtőversenyt szervez vasárnap.
A háromórás versenyre előzetesen már több mint 250 rejtvényfejtő jelentkezett, ezzel ez lesz az idei év legnagyobb hazai rejtvényfejtő-versenye – mondta az egyesület elnöke.
A játékosok 15 kategóriában indulhatnak, a kezdőtől a mesterig minden rejtvényfejtő megtalálhatja a neki megfelelő rejtvényt, és harcba szállhat a kupákért és nyereményekért. Lesz skandináv és sudoku kategória, a nyelvi játékok kedvelői pedig külön kategóriában indulhatnak, de az érdeklődők vizuális rejtvényekkel is összemérhetik tudásukat. A résztvevőknek három órájuk lesz arra, hogy minél több feladványt megfejtsenek.
Szalay Dénes emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 91 éve, 1925. január 22-én jelent meg az első “keresztszórejtvény” a Ma Este című hetilap hasábjain Kristóf Károly (1904-1994) tollából.
Magyarország igazi rejtvény nagyhatalommá nőtte ki magát, hiszen sok országban jellemzően a sudoku kiadvány mellett csak hagyományos és skandináv keresztrejtvényeket tartalmazó kiadványokat lehet vásárolni, míg Magyarországon a több száz rejtvénymagazin között számos speciális típusú feladványokat tartalmazó újság is megtalálható – tette hozzá.

 

Comments are closed.