Lelki támogatást nyújtanak

Május 16-át a lelki elsősegély-szolgálatok világnapjává nyilvánította a Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Nemzetközi Szövetsége,1997-ben. A koronavírus-járvány idején a szolgálatok szerepe még inkább felértékelődik.

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

A világnapon arra hívják fel a társadalom figyelmét, hogy a hétköznapi emberi kommunikáció már önmagában is konfliktus-és krízisoldó hatású. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége a koronavírus-járvány okozta nagy leterheltség enyhítésére a nap 24 órájában ingyenesen hívható 116-123 segélyhívószám mellett újabb ingyenes hívószám elérését tette lehetővé.

A 06 80 810 600-as vonalon az önkéntesek az alábbi időpontokban várják a hívásokat:

hétfő 19.00 – szerda 15.00 óra között

csütörtök 19.00 – vasárnap 7.00 között.

A járvány miatt hosszabb időtartamban, reggel 8.00 és éjjel 1.00 óra között hívható a református lelkigondozói szolgálat is a

06 80 296 844-es ingyenes zöldszámon.

Révész Jánosné, a telefonos szolgálat misszióvezető lelkésze úgy fogalmazott: „A koronavírus-járvány az egyértelmű, fizikai hatásokon túl nagyon komoly lelki súlyokat is helyez rengeteg emberre. A kihívásokra mi a hosszabb időtartammal szeretnénk válaszolni. Ezzel akár kétszer annyi telefonálónak is segíthetünk egy-egy nap megtalálni a kiutat ,a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetekből” – olvasható a lelkigondozói szolgálat közleményében.

A több mint harminc éve működő szolgálat huszonöt-harminc önkéntes szakemberből áll. A segítő beszélgetések átlagosan húsz percig tartanak, de vannak rövidebb és hosszabb időtartamúak is.

A telefonálók magányosságukból fakadó gondjaikat, kudarcaikat osztják meg a szolgálat munkatársaival. Gyakran telefonálnak öngyilkosság szélén állók, gyászolók és egyéb érzelmi problémákkal küzdő emberek – tették hozzá.