Lakókkal közösen tervezné a 2020-a büdzsét az önkormányzat

Napokon belül elkezdik a 2020-as költségvetés tervezését a XV. kerületben, amibe a lakosságot is bevonják – mondta Tóth Imre alpolgármester, a „Mindenki a Tizenötödikért” frakció vezetője a sajtótájékoztatóján.

A közösségi költségvetési tervezésről Tóth Imre elmondta, hogy meg szeretnék ismerni a lakók véleményét, javaslatait a jövő évi fejlesztésekről. Ezt nagyon fontosnak tartja a „Mindenki a Tizenötödikért” frakció, ezért döntöttek arról, hogy az egyéni képviselőiket felkérik, keressék fel a választókerületeikben élőket és kérdezzék meg, mik azok a kisebb-nagyobb fejlesztések, beruházások, amik az életüket, a mindennapjaikat jobbá tennék.

„Fontos ez azért is, mert a lakókkal közösen szeretnénk a kerület fejlesztését, fejlődését elérni” – hangsúlyozta Tóth Imre.

Mivel a frakció tagjai szerezték meg az őszi választásokon az összes egyéni mandátumot a testületben, ezért a „Mindenki a Tizenötödikért” képviselőivel fognak találkozni a lakosok. Terveik szerint a karácsonyi időszak után a képviselőik személyesen vagy elektronikus úton keresik meg a polgárokat. Céljuk, hogy minél több embert elérjenek és kikérjék a véleményüket.