Középiskolások számadása

Minden középiskolás számára eljön a tanulmányok lezárásának pillanata. Az érettségi vizsga elnevezéséből is adódóan egyfajta érettséget, felkészültséget és nem utolsósorban beszámolást jelent lexikális tudásunkról.

Érettségi, archív/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Érettségi, archív/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az érettségit először 1788-ban Poroszországban vezették be, hogy korlátozzák az egyetemre jelentkezők számát. Franciaországban 1808-ban, Angliában pedig 1838-ban kezdték átvenni. Magyarországon Comenius már a XVII. században felvetette egy hasonló záróvizsga szükségességét, azonban csak jóval később,1851 óta van érettségi vizsga hazánkban. Az utolsó nagyobb átalakítás a kétszintű érettségi rendszer bevezetése volt 2005-ben. Azóta a vizsga egységes a gimnáziumok és a szakközépiskolák tanulói, illetve a felnőttoktatásban részt vevők számára is. Az érettségi hazánkban állami vizsga, az érettségi bizonyítvány pedig közokirat – olvasható a Wikipédián.

Mindemellett az érettségi ma már nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárását jelenti, hanem a legtöbb képzésben a felsőoktatási felvételit is helyettesíti. A helyi Klebelsberg Intézményfenntartó Központ adatai szerint kerületünkben ebben a tanévben három oktatási intézményből – a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolából, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolából, a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolából – háromszázharmincegyen jelentkeztek érettségi vizsgára.

Az írásbeli május 4-én 8 órakor kezdődik magyar nyelv és irodalommal, másnap matematikával folytatódik, és a hét további napjára is kijut a különböző tantárgyakból.

Az érettségi vizsgák szóbelivel fejeződnek be  június közepén, azonban a dózsásoknál június 26-a az utolsó dátum. Az elmúlt tanévben tizenkét kitűnőre érettségiző volt a kerületben, reméljük, az idén ez a szám magasabb lesz!

Comments are closed.