Kórház helyett szakrendelő

Az elmúlt hónapokban sokáig kellett várniuk a betegeknek, mire a Rákos úti Szakrendelő ideggyógyászatán fogadták őket, mivel orvoshiánnyal küzdött az intézmény.

Infúziós kezelés/Fotó: XV Média, Vargosz

Infúziós kezelés/Fotó: XV Média, Vargosz

A szakrendelőben két szakorvos, dr. Dozzi Inez Katalin és dr. Polák Noémi dolgozott, akik nem győzték a kórházi munkájuk mellett a Rákos úti rendeléseket is ellátni. A helyzeten mindenképpen változtatni kellett, így a neurológiai stáb a közelmúltban dr. Balla Tündével és dr. Sátori Máriával egészült ki. A négy neurológus szakorvos hétfőn és pénteken fogadja dél­előtt és délután is a betegeket. A keddi napon nincs rendelésük, szerdán és csütörtökön csak délelőtt dolgoznak, csütörtök délután pedig dementiaszűréseket tartanak. Az új stábbal lehetőség lesz arra, hogy infúziós kezeléseket is végezzenek a rendelőben.
– Az ideggyógyászati rendelő mellett kialakított helyiségben egyszerre három betegnek is be tudjuk adni a keringésjavító infúziókat – mondta dr. Sátori Mária. – Korábban ehhez kórházba kellett befeküdniük, amelyet többen nem vállaltak. Arról nem is beszélve, hogy az OEP számára is lényegesen olcsóbb ez az ambuláns eljárás.
A fejlesztéseket folytatja a szakrendelő vezetése. Az ideggyógyászaton idén felújítják a rendelőt, burkolatot és bútort cserélnek, továbbá kifestik a helyiségeket.

Comments are closed.