Komfortos szívvizsgálat

Új helyre költözött a szívultrahang-vizsgáló a Rákos úti Szakrendelőben. A szívultrahang rendelő ugyanis korábban szükségmegoldásként egy mosdóból, zuhanyozóból és WC-ből átalakított pici, fallal kettéválasztott helyiségben volt.

Szívultrahang/Fotó: XV Média, Vargosz

Szívultrahang/Fotó: XV Média, Vargosz

A telefonos szolgáltatás automatizálásával a korábbi telefonközpont helyisége felszabadult, így a felújítása után oda költöztették a vizsgálót.
A költöztetéssel a kardiológiához közel helyeztük el a szívultrahang-rendelőt – mondta dr. Wallner Éva, a kardiológiai osztály ­vezetője. – Az új, nagy és komfortos vizsgálóval nőttek a lehetőségeink, így több helyiségben, jobb körülmények között foglalkozhatunk a betegekkel. Fontos ez azért is, mert új orvos érkezett a kardiológiára, így az öt orvos váltott műszakban, egymás rendelésének zavarása nélkül láthatja el a betegeket.
A szívultrahang elengedhetetlenül fontos kardiológiai vizsgálómódszer. Alkalmazásával pontosan megállapítható a szívüregek mérete, a szívfalak vastagsága, a bal kamra funkciója, a szívbillentyűk állapota és az esetleges billentyűhibák ­súlyossága.

Comments are closed.