Kollázskészítő és locsolóversíró-verseny

Izgalmas játéksorozatot indított a Művész Ifjak amatőr előadói csoport. A Kollázs-varázs 2015 pályázatra március 26-áig, a locsolóvers-író versenyre március 31-éig lehet leadni a műveket.

A Művész Ifjak 2014 októberében alakult, 18-26 éves fiatalokból álló énekes-táncos csoport, melynek két felnőtt koordinátora van, Hermál Henriett és Dobson Zozo.

– Mozgás- és zenés darabokat játszunk, emellett arra gondoltunk, olyan programokat is szervezünk, amely érdekes lehet az ifjúságnak, és amely nem a pénzről, hanem sokkal inkább a szórakozásról szól – mondta el Hermál Henriett.

Így született meg a Kollázs-varázs pályázat ötlete, amelyre kollázs technikával készült plakátokat várnak, hagyományos (papír, olló és ragasztó felhasználásával) vagy modern (bármilyen számítógépes programmal) technológiával készülteket egyaránt. A jelentkezők 3 téma közül választhatnak: 1. Az én virtuális világom, 2. Nincs, 3. Álom meló. Az A3-as méretű plakátot március 26-áig lehet leadni, zsűrizés március 28-án lesz. A játékra előzetesen regisztrálni kell a muveszifjak@gmail.com e-mail címen. A regisztrációt követően kapott válaszlevélből derül majd ki, hogyan és hová kell eljuttatni a pályaművet.

A kategóriákat és a témákat is külön-külön díjazzák. A legjobb plakátokból a szervezők választják ki kedvencüket, amelyet áprilisban kitesznek Művész Ifjak Facebook oldala, illetve a weblapja borítóképének. Az összes mű jutalma egy nyílt klub-kiállítás, amelyet bárki megtekinthet majd, a Sansz Ifjúsági Közösségi Térben.

A Művész Ifjak második kezdeményezése a kerületi locsolóvers-író verseny, amelyre amatőr versírók még nem publikált, minimum 4 soros költeményeit várják, melyek fő témája: hogyan látod a mai korban a húsvétot?

A műveket március 31-éig lehet elküldeni, szintén a fenti e-mail címre. A verseket Czető Ádám énekes-színész, Koltai Judit színész, a Holdvilág Kamaraszínház művészeti vezetője, R. Kárpáti Péter színész és Kal Pintér Mihály író bírálja majd el. A legjobb alkotás megjelenik az Életképekben, a Csomópont tehetséges fiataljai pedig megzenésítik.

Comments are closed.