Kis karácsony a nagy világban

Nem mindenhol hisznek Istenben és a kis Jézus születésében. Így a karácsonyt szerte a világon sokféleképp ünneplik, azonban a szeretet öröme egyformán megjelenik a népszokásokban.

_img_4022

Fotó:XV Média, Nagy Botond

Olaszországban karácsonykor gyümölcskenyeret esznek a családok, és versenyeznek, hogy kié a legszebb betlehem. Vízkeresztkor a jóságos vén boszorkány a kéményen keresztül hoz ajándékot. Görögországban december 24-én reggel énekesek járják az utcákat, dalaik áldást hoznak a házakra. Spanyolországban január 6-ig tart az ünnep, ekkor hozzák az ajándékaikat a három királyok. Szenteste betlehemet állítanak, együtt vacsorázik a család és elmennek a templomba. „Svédországban december 13-án kezdődnek a karácsonyi ünnepek a fehér ruhás Luca megjelenésével, aki gyertyakoszorúval a fején énekelve járja az utcákat. Szenteste Jultomten, a karácsonyi manó hozza az ajándékokat” – olvasható Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? könyvsorozatának 36. kötetében.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Oroszországban szilveszter estéjén Télapó és segítője Hópelyhecske jelenik meg. A karácsony náluk az ónaptár szerint január 7-re esik. Észak-Amerikában a Télapó szánon érkezik december 25-re virradó éjjel, és a kandallóra lógatott zoknikba dugja az ajándékokat. Míg Latin-Amerikában karácsonykor cukorkákkal tömött logó papírmasé figurákat vernek le a gyerekek bekötött szemmel egy bot segítségével. Az iszlám vallásúak, ilyenkor tartják a böjti időszakukat lezáró cukorünnepet, a zsidó hanuka pedig nyolc napig tart egy csoda emlékére.

Az ajándékozás után a karácsonyi asztalra Közép-Európa országaiban hagyományosan kerül valami halféle (általában halászlé és rántott ponty). Skandináviában csak a legjobb minőségű, különleges ételeket és italokat szeretik, leggyakrabban hideg büfé, azaz svédasztal formájában. A német családok december 24-én este ropogós libasültet esznek vöröskáposztával és krumplival. Angliában az ünnepi menü a sült, töltött pulyka paszternákkal és sült krumplival, míg a mexikóiak puliszkás pacallevest kanalaznak Szenteste. A tehetősebb orosz családok karácsonykor előételként lazaccal és kaviárral töltött palacsintát fogyasztanak, Portugáliában pedig sózott, szárított tőkehalból és burgonyából áll a hagyományos ünnepi lakoma.

Comments are closed.