Kihegyezve a sikerre

Létrehozták a tizedik szakosztályt a REAC Sportiskolában. A vezetőség a január 9-i évkezdő ülésen úgy határozott, hogy megalakítja a klub dartsszakosztályát.

– Az ötlettel egy kerületi sportember, Handel Károly keresett meg bennünket. Az új szakosztállyal több ember sportolását segíthetjük elő, ezért úgy döntöttünk, hogy a dartsot is felvesszük a meglevők közé – mondta Sági Ferenc elnök, aki a REAC büfé melletti klubhelyiséget biztosította az új szakosztály számára.

Handel Károly 2013-ban mondott le a Kinizsi TTK vezetéséről, melyben komoly dartsélet folyt. A Kertköz utcai épület többek között a Káldi Gáborról elnevezett szenior versenysorozatnak is helyet adott.

REAC Mikulás-dartsversenye tavaly decemberben

REAC Mikulás-dartsversenye tavaly decemberben

– Az elmúlt két esztendőben hiába próbáltam helyet találni a versenynek. Egy rendezvényen azonban szóba került, hogy a REAC klubterme kihasználatlan. Ekkor javasoltam a helyiség dartsteremmé alakítását, amelyet a sportiskola vezetősége is támogatott – mondta Handel Károly.

Az új szakosztály tizenhárom fővel alakult, így a REAC SISE két csapatot is be tudott nevezni a nemzeti bajnokság harmadosztályába, ahonnan remélhetőleg hamar feltornázza magát a magasabb osztályba valamelyik gárda Az edzéseket kedden, szerdán és csütörtökön délután 4 órától tartják, melyre várják a sportág iránt érdeklődők jelentkezését. Annak érdekében, hogy minél többen kipróbálhassák a dartsot, a klubház öt táblájából kettőt az edzésidőn kívül is fennhagynak, és azt bárki használhatja majd.

Handel Károly technikai vezető elmondta, hogy évente négy versenyt rendeznének Rákospalotán. A főpróbát már tavaly decemberben megtartották, amikor a szenior versenyzőknek rendeztek megmérettetést az új dartsteremben.

Comments are closed.