Ki bírja legtovább?

Rendhagyó kampányeseménnyel hívja fel a figyelmet megújult arculatára a Pólus Center, amelyet másfél évvel ezelőtt teljesen felújítottak, idén nyáron pedig megnyitották külső üzletsorát. Magyarország első bevásárlóközpontja az egyetlen olyan pláza, amely a belső vásárlórész mellett külső üzletsorral is rendelkezik. Az áruház vezetése az augusztus 29-ére kampányeseménnyel rukkolt elő, ugyanis szombat délelőtt kezdődik a „ki bírja legtovább” verseny.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

A résztvevőknek mindössze egyetlen dolguk lesz, hogy a tenyerükkel az áruház homlokzatának támaszkodjanak, és egyetlen pillanatra sem lehet elengedni azt. Az nyer, aki a legtovább bírja. A szervezők úgy számolnak, hogy a legkitartóbbak akár augusztus 31-ig is kibírhatják.

A Pólus Center augusztus utolsó vasárnapján nyitva lesz, így szurkolókban is bővelkedni fognak. A győztes egymillió forinttal gazdagodik, de a legszerencsésebb valószínűleg az áruház stratégiai partnere, az SOS Gyermekfalu lesz, mert a Pólus Center minden résztvevő után ezer forinttal támogatja a szervezetet.

A jótékonysági kezdeményezéshez olyan kiválóságok is csatlakoznak, mint Majka, Cserpes Laura, Kállay Saunders Band és Oláh Gergő, akik a támaszkodás helyett inkább énekelni fognak, és Hajdu László polgármester is ígéretet tett, hogy megnézi a faltámasztókat.

Comments are closed.