Kerületi reaktorok

A REAC-szurkolókból alakult amatőr focicsapat harmadik alkalommal rendezte meg a Barátság-kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornáját, amelyet első ízben rendeztek a kerületben. A Kolozsvár Általános Iskola tornacsarnokában pedig már nemcsak baráti társaság, hanem REACTOR FC néven bejegyzett kerületi kispályás focicsapat volt a rendezője és a házigazdája a tornának.

Hajdu László köszönti a résztvevőket/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Hajdu László köszöntötte a résztvevőket/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– A baráti társaság tavaly alakult egyesületté, és eltökélt szándékunk, hogy a következő szezonban már a futsal-bajnokságba is benevezzünk – tudtuk meg Iglói Ádámtól, a csapat kapusától és az újonnan alakult egyesület elnökétől. – Ennek érdekében hetente edzünk Tóth Károly korábbi futsal szövetségi kapitány irányításával.

A Barátság-kupa remek felkészülés volt a frissen alakult kerületi futsalcsapat számára, mert nemcsak amatőr, hanem félprofi egyesületekkel – többek között a Dunakeszi Kinizsi NB II.-es futsalcsapatával, illetve a Veresegyház megye egyes nagypályás együtteséből alakult kispályás csapattal – is találkozhattak. A nyolccsapatos tornán a REACTOR FC-n kívül még az FC Palota és a HMSE képviselte a kerületet. A tornát végül a dunakeszi csapat nyerte az óbudai Sirály és a veresegyháziak előtt, a legjobb kerületi a REACTOR lett (4.), míg az FC Palota a 6., a HMSE pedig a 8. helyen végzett.

A tornát Hajdu László polgármester nyitotta meg, a díjakat pedig Németh Angéla alpolgármester adta át a helyezetteknek. A Mézeskalács téri sportcsarnokot az önkormányzat biztosította a csapatok számára, amely a jövőben állandó helyszíne lehet a Barátság-kupáknak.