Kerületben kapna helyet a hagyományos kínai gyógyászati központ

Magyarországon jönne létre a hagyományos kínai gyógyászat térségbeli központja, amely lefedné a gyógyítás, a kutatás és a képzés teljes vertikumát a Baltikumtól a Balkánig – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára – írja az MTI.

Észak-Pesti Kórház/Fotó: XV Média, Vargosz

Észak-Pesti Kórház/Fotó: XV Média, Vargosz

Az Ősi tudás új utakon – a megújuló hagyományos kínai gyógyászat Magyarországon című konferencián az államtitkár arról beszélt, Magyarország elkötelezett a kínai-magyar kapcsolatok további előmozdításában, és ennek fontos része az egészségügy területén történő együttműködés is. Mint mondta, a nem konvencionális, kiegészítő gyógymódok iránt világszerte nő az igény, ezért fontos, hogy az állam megbízhatóan garantálja a képzést és a gyógyítás feltételeit 

A tervek szerint a kínai orvoslás budapesti központja a XV. kerületben valósulna meg, a korábbi orosz kórház héthektáros területén. Az elképzelésekről László Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő, volt polgármester elmondta: a központban helyet kapna az oktatás, a gyógyítás és a kutatás. Emellett egy kollégiumot is szeretnének létrehozni a területen.
    

Comments are closed.