Kemény öklű palotai diák

A közelmúltban az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezték meg a tavalyról idénre halasztott 70. Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt. 

A nagy presztízsű sporteseményre idén több mint 240-en neveztek. A legjobb magyar korosztályos ökölvívók mellett Európa sok országából érkeztek fiatal versenyzők, hogy ringbe szálljanak a jubileumi érmekért. A 70. Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny azonban elsősorban a magyar öklözők fölényéről szólt. A harminckét döntő közül húszat hazai versenyző nyert meg.

A XV. kerületben leginkább arra lehetünk büszkék, hogy a junior fiúk 50 kilogrammos súlycsoportjában Kozák Ottó Kevin lett az első, aki Magyarországon és Rákospalotán kívül az Edőcs István Ökölvívó Egyesületet is képviselte. A fiatal sportolót és edzőit, Buga Kálmánt, valamint Szabó Egont június 10-én Tóth Imre alpolgármester és Fodor Sándor, a Polgármesteri Hivatal Köznevelési, Közművelődési és Sport Osztályának vezetője a Kert közi bokszteremben személyesen is köszöntötte. 

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

– Négy éve bokszolok már – mondta a fiatal palotai tehetség – , az unokatestvérem is ide járt edzeni, ő tanácsára kezdtem, hamar megtetszett, és azóta is itt töltöm minden szabadidőmet. 

Kozák Ottó Kevin két külföldi és egy magyar ökölvívó legyőzésével nyerte meg élete első Bornemissza Emlékversenyét. 

–  Úgy mentem oda, hogy mindenképpen nyerni akarok, és nagyon örülök, hogy ez sikerült. A döntőben egy román ellenfelem volt, nagy küzdelmet vívtunk, de végül én kerültem ki győztesen –  jegyezte meg. 

Buga Kálmán elmondta, Kevin fejlődéséért elsősorban Szabó Egon kollégája a „felelős”. 

– Kevin az egyik legtehetségesebb tanítványunk, minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy jó versenyzővé váljon. Jó esze van, amit az iskolájában, a Czabán Általános Iskolában is rendre bizonyítani szokott, tavaly 4,3 volt a tanulmányi átlaga, és idén is jóval 4 fölött fog teljesíteni. A ringben nagyon szorgalmas, kitartó, használja a fejét, ennek köszönhetően egyre jobbak az eredményei.

Kozák Ottó Kevin 2019-ben diákolimpiát és magyar bajnokságot nyert az U12-U13-as korosztályban. Ugyancsak 2019-ben a grúziai korosztályos Európa-bajnokságon is kötelek közé léphetett, melyen végül ötödik lett. 

– Sajnos, tavaly a pandémia miatt csak nagyon kevés versenyünk volt, így már nagyon vártuk, hogy ismét élesben bokszolhassunk – mondta a hatodik évfolyamos palotai diák. 

Idén a Bornemissza Emlékversenyen kívül még nem sok alkalom volt a bizonyításra, ám Kevin, amikor lehetőséget kapott, élni tudott vele. Ennek köszönhetően ismét bekerült a válogatott keretbe, és júliusban utazni fog a korosztályos Európa-bajnokságra.