Kultúra

24
dec

Lélekmelegítő családi hagyományok

Minden gyermek izgatottan várja a Mikulást, karácsonykor az ajándékozást, míg a felnőttek menetrend szerint díszítik a fenyőfát. Mikor készül a lélekmelengető ebéd, fel sem ocsúdunk, mennyi mindent őrzünk elődeink mindennapjaiból. Hogyan tudjuk a régi szokásokat észrevétlenül továbbörökíteni, és miért fontos vírusidőszakban is, hogy miként viszonyul egy család az ünnepekhez? Advent kapcsán erre kerestük a választ Jánosi Mónikával, a Fejlesztő Palota vezetőjével.
– A családi szokások gyerekként ivódnak belénk, mégis csak felnőttként értjük meg hatásait. Miért fontos a hagyományőrzés még olyan időszakban is, mint a világjárvány?
– A generációkon átívelő, tudatosan ápolt szokások tükrözik a család normarendszerét. A tradíciók jellegzetes rituálékban nyilvánulnak meg, melyek az összetartozását, ezáltal az identitását is erősítik. A gyerekek számára ugyanis fontos a biztonságérzet, melyhez jó alapot tudnak nyújtani a felnőttek a hagyományok állandóságával. Ez pedig napjainkban, a koronavírus miatt kialakult bizonytalanságban még jobban mérvadó. Sokszor nem is tudatosul bennünk, viszont a belénk kódolt attitűdök határozzák meg a család ünnepi hangulatát –mondta a szakember.
– A világjárvány teljesen átalakította a mindennapjainkat. Idén az ünnepek is másként köszöntenek ránk. Ilyen élethelyzetben egyáltalán tudunk kapcsolódni a klasszikus kulturális szokásokhoz?
– A kialakult hagyományokat nem szabad egyik napról a másikra sutba vágni. Bármennyire rugalmasak a gyerekek, a lelki fejlődésükben, fontos pillér a családi kötelék ápolása. Hiába a sok játék, ha megkérdezünk egy kicsit: számára mi a varázslatos a karácsonyban? Garantáltan kitér a közösen készített mézeskalácsra vagy a szülőkkel való éneklésre. Az aprónak tűnő dolgok viszik tovább a valódi értékrendet, és ezt a vírus sem befolyásolhatja. Sőt, most sokkal fontosabb, hogy megteremtsük azt a lelki közelséget, ami átlendít az év viszontagságain.

23
dec

Varázslatos adventi ablakok

December 1-jétől ünnepi díszbe öltöztetik Pestújhelyt. Korábban már több magyar településen is adventi díszeket tettek az ablakokba, a pestújhelyi megvalósítást egy lokálpatrióta házaspár, Boros Panna és Szusza József kezdeményezte és szervezte.
– Sajnos, a járványhelyzet miatt nincs lehetőségünk arra, hogy a hagyományos adventi szeretetünnepünket megrendezhessük a Templom téren – mondta Szusza József. – Pedig ez az ünnepség már régóta kiemelt helyet foglal el közösségünk életében, amit nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is mindig nagyon vártak.
A szervezők sokáig bíztak abban, hogy ezt a szabadtéri programot – az egészségügyi intézkedések betartásával – idén is meg fogják tudni rendezni, ám a november 11-től bevezetett szigorítások, illetve az azt követő helyi rendelkezések ezt lehetetlenné tették.
Sosem volt annyira szükség az adventre, sosem előzte meg akkora várakozás az ünnepeket, mint ebben a nehéz helyzetben. Pannával úgy véltük, az összetartozásnak most nemcsak közösségépítő, hanem lélekemelő szerepe is van.
A házaspár 24 önként jelentkezőt keresett, akik vállalják, hogy egyik ablakukat feldíszítik a tervezett ablakos adventi naptár számára. A fiatalok 24 számot készítettek, amelyek folyamatosan kerülnek ki a jelentkezők ablakaiba. A naponta gyarapodó díszes ablakok pedig mindenki számára megtekinthetők.
Készítettek egy térképet, melyen címmel ellátva szerepelnek az ablakok. Az esti kijárási tilalom előtt sokan sétálnak, sétáltatják a kutyájukat a környező utcákban, és séta közben szívesen nézegetik ezeket az ablakokat. A térképet mindennap frissítik a soron következő ablakkal, amit közzétesznek a Facebook-oldalukon.

12
dec

Adventi mosoly – jövőre

A Polgárok Palotáért Egyesület közleményt adott ki, miszerint az elmúlt években a karácsonyi ünnepeket megelőzően Adventi mosoly rendezvényük keretében baráti találkozóra hívták az érdeklődőket.
Alkalmanként több százan beszélgettek, teáztak és kanalazták a forró gulyáslevest. Úgy fogalmaznak „ebben az évben is ezt terveztük, erre készültünk, szerveztük az adventi rendezvényünket. Elképzelésünket keresztülhúzta a COVID-19 járvány. Ilyen körülmények között tömegrendezvénnyel nem kockáztathatjuk senki egészségét. Vigyáznunk kell egymásra, szeretteinkre. Ez most mindennél fontosabb” – írták.
Hozzátették: a vírus legyőzése után, remélik, minél előbb, együtt a palotai polgárokkal meg tudják tartani az elmaradt rendezvényüket.
A kialakult helyzettől függetlenül pedig szeretetteljes, békés karácsonyt, reményteljes boldog új évet kívánnak!

28
nov

Helyi szlovákok pályázata: Gyökerek a határokon túl

A mi családfánk címmel alkotópályázatot hirdet a XV. Kerületi Szlovák Önkormányzat. A kiírás célja, hogy a helyi fiatalok felkutassák magyar–szlovák gyökereiket.
A pályázat olyan gyerekeknek és fiataloknak szól, akik szívesen kutatják fel őseik magyar/szlovák felmenőit. Az adventi készülődés, a karácsony remek lehetőséget adhat a meghitt beszélgetésnek a nagyszülőkkel, akik még emlékeznek azokra is, akik „határainkon túl” nyugszanak. A családtörténet-kutatás sokféle meglepetéssel szolgálhat, de arra mindenképpen jó, hogy lássuk: magunkban hordozzuk a sokszínűséget. A mi magyar népünk, családunk ugyanis nem homogén, hanem nagyon is sokféle, és ez a genetikai sokféleség lenyomatot hagy a lelkületekben és viselkedésben.”
A Családos Családfa képzőművészeti alkotásokat több kategóriában várják, gyerekek, fiatalok és csoportok részvételével. Beadási határidő: 2021. január 29. péntek

8
nov

Kérdezz, felelek maszkban és online

A tavaszi karanténállapotot követően Várhegyi Gábor már másodszor rendezte meg Újpalotai Kvíz néven ismert szellemi fejtörő játékát az Újpalotai Közösségi Házban. Az októberi eseményre éppen kétszer annyian érkeztek, mint ahányan szeptemberben a közösségi ház kistermében voltak. A kvízjáték ezúttal keddenként 18-20 óra között online formát ölt!