Kánikula és futás

– A nagy melegben sokan háromszor is meggondolják, hogy kimenjenek-e futni, mert nem tudják, nem lesz-e bajuk tőle. Ha valaki teljesen egészséges és mozgás közben figyel teste jelzéseire, nyugodtan induljon útnak – tudtuk meg Szakács Olivér edzőtől.
Ugyanúgy, mint hosszabb kihagyás után, a kánikula beköszöntével is tartsuk be a fokozatosság elvét. Az első napokban fussunk rövidebb ideig, szép lassan növeljük az időtartamot, de mindvégig mérjük a pulzusunkat. A mai pulzusmérőkben be lehet állítani a minimum és maximum pulzusszámot, ha ez utóbbit túllépjük, a készülék hangjelzéssel figyelmeztet. Ilyenkor mindenképpen lassítsunk. Ha pedig testünk egyértelműen jelez, hogy túl sok a terhelés, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül azonnal álljunk meg – hangsúlyozta az edző.
A nagy hőségben célszerű a kora reggeli vagy a késő esti órákra időzíteni az edzést. Akik ezt nem tudják megtenni, gondoskodjanak a megfelelő napvédelemről. Talán nem is gondoljuk, de a bőrünk mellett a hajat is érdemes védeni az UV-sugárzástól, erre a célra kifejlesztett spray használatával.
Kánikulában vizes technikai felsőben induljunk futni, vizezzük fejünket vagy a sapkát, amelyet viselünk, de akár vizes kendőt is tehetünk a tarkónkra. Aki vízparton fut, vigyen magával egy szivacsot, amelyet bármikor be tud nedvesíteni.
Hőségben a sportolóknak különösen oda kell figyelniük a megfelelő folyadék-utánpótlásra. Még a rövidebb, 30 perces futásra is vigyünk magunkkal innivalót – legalább vizet, de a legjobb az izotóniás ital –, és edzés végén is igyunk sokat.

Comments are closed.