Jövőre kezdődhet a gyorsvillamosvonal kivitelezése

Az előkészítési feladatok befejezése után, 2017-ben kezdődhet a Keleti pályaudvart Újpalotával összekötő új, gyorsvillamosvonal kivitelezése – így válaszolt a parlament honlapján Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára Tóth Csaba, az MSZP zuglói országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére – írja az mti.hu.

Fónagy János közölte, hogy a fővárosi önkormányzat a 2014-2020-as finanszírozási időszakban 25 milliárd forint összegű támogatásra nyújthat be pályázatot az újpalotai villamosvonal megépítésének finanszírozásához.
A projekt támogatási kérelme azonban még nem érkezett be az NFM-hez. A fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint a villamosvonal megvalósíthatósági tanulmánya elkészült, a kiválasztott nyomvonallal kapcsolatos engedélyezési tervezésre a Budapest Közlekedési Központ Zrt. 2015-ben szerződést kötött, az engedélyezést követően a XV. kerületben az érintett ingatlanok telekrendezése szükséges.
Fónagy János írása szerint az új villamosvonal a tervek szerint a Keleti pályaudvar-Thököly út- Bosnyák tér-Csömöri út-Drégelyvár utca-Nyírpalota utca útvonalon át Újpalotán a Szilas parkig halad majd Mexikói úti kiágazással.

 

Comments are closed.