Jótékony edzés

Bajban vannak az Újpalota SE kempósai, akik a kormány járványügyi döntése óta edzéslehetőség nélkül maradtak, ezért jótékonykodnak.
– Bezártak a fitnesztermek, pont akkor, amikor az újraindulásunk óta kezdtünk végre egyenesbe jönni – mondta Erdélyi Ferenc, a patinás XV. kerületi egyesület vezetője. – Mivel az iskolákból, mint külsős bérlő, szeptember eleje óta kitiltottak, a Nyírpalota úti Újpalota Fitnesz Centrumban edzettünk, ahol igazi otthonra leltünk. Farkas Ferenc kollégám a gyerekeknek, én pedig a szülőknek tartottam edzéseket, és folyamatosan nőtt a létszámunk. Feriék már 20-30-an voltak, de nálam is egyre több szülő mozgott.
Miután a fitnesztermeket bezárták, az utolsó lehetőség is megszűnt a kempósok előtt. Ők ugyanis nem szakszövetségbe, hanem „csak” országos szövetségbe tömörültek, azaz a kormányrendelet szerint nem „profi”, hanem „amatőr” sportolónak számítanak. Annak ellenére, hogy van világszövetségük, ami világ- és Európa-bajnokságokat is rendez.
– Egy hónapja vagyunk már tétlenségre kényszerítve, ezért úgy döntöttünk, megpróbáljuk a feleslegessé vált energiánkat a lakosság segítésére fordítani – mondta Farkas Ferenc.