Jó kezekben a válogatott karatésok 

Hárspataki Gábor újpalotai karatés tokiói sikere nemcsak őt repítette soha nem látott magaslatokba, hanem az edzőjének, Fischer Mihálynak is komoly elismerést jelentett. A sporttörténelmi bronzérmet hozó tokiói olimpia után ugyanis a Magyar Karate Szövetség új feladattal bízta meg az addig az utánpótlásban dolgozó sensei-t.

Szövetségi edzőnek kértek fel a felnőtt válogatott mellé – mondta az MTK Karate Szakosztályának edzője. –A válogatott versenyzők szakmai munkájának koordinálása lesz a feladatom. A megbízatásom elsődlegesen a 2023-as budapesti világbajnokságig szól, nem véletlenül, mert az elkövetkezendő időszakban minden erőnkkel azon leszünk, hogy a hazai rendezésű vébén a lehető legeredményesebbek legyünk. Az utánpótlásnál egy edzőkollégám, Szatmáry Renáta veszi át a stafétabotot, ám a szövetség kérésére továbbra is rajta tartom a szememet a fiatalabb korosztályon, hisz a jövő felnőtt válogatottjai is közülük kerülnek majd ki. 

A hazai világverseny kapcsán Fischer Mihállyal már egy esélylatolgatást is megkockáztattunk. A sensei szerint 2023-ban Budapesten akár négy érem is lehet a csapatban.

Addig persze még sok, fontos verseny lesz. Idén novemberben Dubai-ban világbajnokságot rendeznek, majd sorra jönnek a fontos állomások, Európa-bajnokság, Világjátékok, Európa Játékok és Premier League versenyek. 

Az új szövetségi edző „civilben” továbbra is klubedző marad. Így az MTK tehetségei a jövőben is az ő irányításával készülhetnek majd. Hogy hol, az még kérdéses. 2022 tavaszára ugyanis megnyílhat az MTK új karateközpontja a zuglói Lantos Mihály Sporttelepen, ahol a legjobb versenyzők már európai színvonalon készülhetnek a nagy versenyekre.

A Lantosra nagy valószínűséggel csak versenyzőink mennek, az utánpótlás továbbra is a Nádastó utcában marad. A válogatottjainknak szüksége is lesz a jobb edzésfeltételekre, mert rájuk nagy feladatok várnak. Az MTK szerencsére nemcsak az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gáborból áll, hanem olyan kiválóságok készülnek nálunk, mint a junior Európa-bajnok Ilankovic Aleksandra, az U21-es Európa-bajnok Baranyi Zsófia és a junior világbajnok Szegedi Döme.

Fischer Mihály már 27. évét tölti edzősködéssel. Eleinte ECOVERT néven foglalkozott fiatalok képzésével, majd megalapította a Dynamic Karate SE-t, melyből végül az MTK Karate Szakosztálya lett. A sensei irányításával egy komoly szakmai bázis épült a XV. kerületben, ahonnan tehetségek sora került ki. Baranyi Zsófia közelmúltban szerzett U21-es Európa-bajnoki ezüstérme már a 25. korosztályos medál volt Fischer Mihály „vitrinjében”. Ennyi érmet még soha nem szerzett egy karate edző Magyarországon.

Comments are closed.