Januártól autóbehajtási díjat kell fizetni a Rákospalotai temetőben

A Rákospalotai és a Megyeri temetőben is autóbehajtási díjat kell majd fizetni január közepétől – döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az Új köztemető, a Farkasréti, az Pesterzsébeti és az Óbudai temető mellett nettó 220 forintos alkalmi díjat szednek majd a Rákospalotai és a Megyeri temetőben. Ebbe a két temetőbe jelenleg nem lehet autóval behajtani, de a rendelet módosítása után az érintett sírkertek parcelláit gépjárművel is meg lehet közelíteni.

A kegyeleti közszolgáltatás díjairól szóló rendelet ez irányú módosítását a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. kérte. A társaság jelezte, hogy az üzemeltetésében lévő mintegy 555 hektárnyi területhez tartozó úthálózat elhasználódott, de annak felújításához jelentős mértékű beruházásra lenne szükség. A BTI jelenleg az éves beruházási keret 10 százalékát, körülbelül 25 millió forintot költ az úthálózat javítására évente, ám ez az összeg nem elegendő a gyorsabb ütemű és teljes körű beruházások elvégzésére.

Comments are closed.