Iskolába készülünk

Nyílt napokat, közös programokat szerveznek a leendő elsősöknek és szüleiknek. Az általános iskolai beiratkozásokat rendszerint tavasszal tartják, azonban a 6-8 osztályos gimnáziumokban már felvételiztek a tanulók. A beíratásokról Tyukász Mihály Tamás helyi tankerületi igazgatóval beszélgettünk.

Tyukász Tamás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Tyukász Mihály Tamás/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Általános iskolát szabadon választhatnak a lakosok vagy körzethatár szerint kell beíratniuk gyerekeiket a szülőknek?

–  A lakhely szerinti körzetben lakó gyermekeket köteles felvenni a körzetes iskola. A szülők elvihetik másik, nem körzetes iskolába is a gyermeküket, ha az intézmény fogadja a tanulót.

– Változtak-e az iskolák körzethatárai?

– Igen. A Neptun iskola megszűnése miatt az újpalotai iskolák körzete változni fog. Az új körzethatárokat az eddigi gyakorlat szerint a Fővárosi Kormányhivatal határozza majd meg.

Javasolt iskolai körzethatárok, a 47-221-es rendelet melléklete alapján

Javasolt iskolai körzethatárok, a 47-221-es előterjesztés melléklete alapján

 – Honnan tájékozódhatnak a kerületi iskolákról a szülők?

– Az iskolák a saját honlapjaikon teszik közzé a tudnivalókat. Már most is olvasható tájékoztató a szülői értekezletekről és ismerkedő, hívogató iskolai programokról.

– Hány oktatási intézmény várja a leendő elsősöket?

– Hét általános iskola és két általános iskola és gimnázium várja a leendő elsősöket. Még nem tűzte ki a Kormányhivatal a beiratkozás pontos időpontját. Ha ez megtörténik, ezzel együtt azt is közzéteszik, mire van szükség a beíratáshoz.

– Az általános iskolák felvételi vizsgát is kiírhatnak leendő elsősöknek?

– Nem, ezt nem tehetik meg.

– Mikor utasíthat el egy intézmény jelentkezőt?

– Ha nem rendelkezik iskolaérettségi igazolással, illetve ha nem körzetes a gyermek.

– A 6-8 osztályos gimnáziumok felvételi vizsgáira mennyire van ráhatása a helyi KLIK-nek?

– Náluk a KLIK csak a törvényességi felügyeletet látja el.

– Hogyan tudják összehangolni az általános iskolai rendszert a 6-8 osztályos gimnáziumokkal?

– Erre nincs lehetőség a szabad iskolaválasztás és az iskolák autonómiájának megsértése nélkül.

Nyílt napok, hivogatók:

Czabán Általános Iskola: március 5., 17. Részletek: czabaniskola.hu

Hartyán Általános Iskola: február 25., március 12., 24. Részletek: hartyan.hu.

Károly Róbert Általános Iskola: április 5., 6., 7. Részletek: karoberto.hu.

Kolozsvár Utcai Általános Iskola: február 26., március 3., 19. Információ: kolozsvariskola.hu.

Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola: február 24., március 16. Részletek: kontyfa.hu.

László Gyula Gimnázium és Általános Iskola: április 2., 5., 6. Bővebben: laszlogyulagimnazium.hu.

Pestújhelyi Általános Iskola: februárban 17-én, március 19-én nyílik lehetőség óralátogatásokra is. Bővebben: pestujhelyisuli.hu.

(A dátumokat az iskolák honlapja, valamint megkeresésünkre az általuk megküldött adatok alapján állítottuk össze.)

 

Comments are closed.