Idén korábban nyit a Vörösmarty téren az adventi vásár

A Vörösmarty téri adventi és karácsonyi vásár – az európai trendekhez hasonlóan és a turisztikai igényeket kielégítve – idén korábban nyit, mint a korábbi években. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ által szervezett vásár területére a fenyőfa már megérkezett, a színpad és az adventi ínyencségek standjainak alapja is áll, a fákra felkerültek az ünnepi lampionok, napról napra építik az – évek óta Európa 10 legjobbja között számon tartott – budapesti adventi és karácsonyi vásárt – írja a budapest.hu.

Vörösmarty téri vásárForrás: programturizmus.hu

Vörösmarty téri vásárForrás: programturizmus.hu

A Téli Fesztivál keretében a belvárosában idén is három adventi rendezvényt szerveznek. A Vörösmarty téren a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár, a Városháza parkban az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár, a Szent István téren pedig az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvénysorozat várja a karácsonyi készülődőket.

A Vörösmarty téren kézműves gasztronómiai és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorral, gyermekfoglalkozásokkal várják a látogatókat 2015. november 13. és 2016. január 6. között.

A vásárról bővebben itt olvashat.

Comments are closed.