Hűsölés vízközelben

A forróságban sokan mennek ki a Duna-partra, nyílt víz közelébe. Azonban többen életüket vesztik a hazai folyókban, tavakban, mert nem tartják be a fürdőzésre vonatkozó szabályokat. Hogy a nyári szabadság ne végződjön tragédiával, érdemes megfogadni a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsait.

Fontos tudni, hogy a városok belterületén a folyókban csak a kijelölt fürdőhelyeken szabad fürdeni, más részein tilos! A kijelölt helyeken is ügyelni kell arra, hogy a nyílt vízben való úszás nem ugyanaz, mint a strandokon. Fokozott veszélyt jelent a víz változó hőfoka, a folyómeder mélysége, a víz sodrása, meglepetést okozhatnak az áramlatok, az örvények, a hullámzás, az uszadékok és a hajóforgalom. Ezek a gyakorlott úszót is megzavarhatják. Éppen ezért hatévesnél fiatalabb gyerek és úszni nem tudó 12 éven aluli csak felnőtt felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A tragédiák elkerülésére azt tanácsolják a szakemberek, hogy lehetőleg senki ne fürödjön egyedül. Bár régen, a XIX. században nagy hagyománya volt a fővárosi dunai fürdőzésnek, ma már Budapesten tilos a Dunába belemenni, úszni. Cserébe a szomszédos települések szabad strandjain mártózhatunk a folyóban.
Gödön például két helyen is működik strand, és felkapott lett a megújult Lupa-tó is, bár árak tekintetében nem a legolcsóbb, azonban a fehér homokkal feltöltött part sokakat vonz. Ha pedig csak egy kis romantikára vágyunk, nem kell messzire mennünk, a szomszédos Újpesten nyári terasz nyílt a folyóparton.

Comments are closed.