Hordozva tekerni

Mivel sok sportos anyukának okoz fejtörést, miként őrizheti meg, illetve szerezheti vissza fittségét, és mozoghat kisbabája mellett, pontosabban vele együtt, folyamatosan újabb és újabb irányzatok jönnek létre. A babával való közös torna, a hordozós tánc és a babakocsis futás után néhány éve megjelent a hordozós spinning is.
A hordozós spinning a szülést követő regenerációs időszak után már el is kezdhető, hiszen egy 6-8 hetes kisbaba általában már meg tudja tartani a fejét. Ennél többre – legalábbis az ő részéről – nincs szükség, az anyukának pedig – a már meglévő öltözetén kívül – csupán egy hordozókendőt kell beszereznie.
A spinning önmagában is hatékony alakformáló és zsírégető mozgásforma, hát még ha valaki a hátán többkilós súllyal gyakorolja. Formásodik a fenék, erősödnek a combizmok, javul az állóképesség, és még a babának is jót teszünk vele. A hordozósspinning-órákon hangulatfény és kellemes zene biztosítja a kicsik ellazulását, hiszen amíg az édesanyák edzenek, ők jókat alszanak. Ez – a környezeti feltételek megteremtése mellett – a ringatózó mozgásnak is köszönhető.
Az anyukának jót tesz a társaság, emellett sokkal könnyebb az edzés, ha „sorstársak”-kal együtt végezzük, akiknek közös a céljuk – a terhesség alatt felszedett kilók ledobása, a fittség visszanyerése. Az pedig köztudott, hogy az elégedett, boldog anyának a gyermeke is boldogabb, kiegyensúlyozottabb.

Comments are closed.