Hogy élmény legyen a nyaralás

Sok szülőnek okoz gondot a gyerekek nyári programjának megszervezése, az alsós gyerkőcöket – talán túlzott féltésből – mégsem mindig szívesen engedik el táborba. A kicsik táboroztatásáról beszélgettünk Vámosi Lászlóné Ágnessel, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola tanítójával.

Illusztráció/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Illusztráció/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A tanító néni minden szülőt arra biztat, engedjék el bátran a nyári táborokba a gyerkőcöket, hiszen ez új kaland, új élmény a gyerekek számára, ahol új barátokat szerezhetnek, közösségeket építhetnek. ­Meghatározó élmény lehet például egy sátortáboros nyaralás egy városi, panelházban lakó gyerek számára, nem beszélve arról, hogy sokaknak ez jelentheti az egyetlen nyaralási élményt.
Azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, célszerű betartani néhány alapszabályt. Ilyen például a mobiltelefon használata, a szülői látogatás vagy a zsebpénz kérdése.
Jól bevált az a rendszer, hogy a kicsik csak meghatározott időben, általában délután beszélnek telefonon a szülőkkel, napközben és este a pedagógusok begyűjtik a készülékeket. Az esti elalvás megkönnyíti az „alvós állatok”, kedvenc párnák, takarók csomagba pakolása.
Mivel a kicsiknek gyakrabban van honvágyuk, hiányzik nekik a szülő, ezért a pedagógusok nem javasolják a szülői látogatást a táborban, mivel ez többnyire felzaklatja a gyerekeket. A táborvezetés úgyis jelzi a szülők felé, ha bármi probléma adódik.
Fontos a zsebpénz kérdése is. A kicsik hajlamosak arra, hogy 1-2 nap alatt elköltsék a teljes összeget, ezért célszerű kiporciózva, borítékokba rakva, felcímkézve a pedagógusokra bízni a költőpénzt. Teljes ellátás mellett napi 500 forintnál nincs szükség több zsebpénzre – mondta Vámosi Lászlóné.

Comments are closed.