Gondolatok az ANNO-ról

November 12 és 21. között rendezték meg a kerületben a 26. ANNO Művészeti Hét programsorozatot. Az 1996. óta zajló esemény ezúttal tíz helyszínen 16 programmal várta az érdeklődőket.

Megpróbáltunk idén is hagyományos értékeinkhez igazodni – mondta Bezerédi Erika, a programokat szervező Csokonai Kulturális Központ igazgatója –, azaz minél színesebb, minél sokszínűbb programokat kínálni a közönségnek. Ugyanakkor egy valamiben biztos, hogy eltértünk a korábbi rendezvényeinktől.

Az ANNO Művészeti Hét egyik sajátossága volt, hogy mindig egy jeles esemény köré épült. Idén azonban a szervezők nem egy, hanem több dologra is emlékezni kívántak a programokkal. 

Elsőként Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusra, akit ez év első felében veszítettünk el. Az ANNO Művészeti Hét egyedülálló programfüzetét idén az ő grafikái díszítették.  Líviusz munkássága előtt a Pestújhelyi Közösségi Házban egy emlékkiállítással tisztelegtünk. Idén távozott közülünk Baksa-Soós János, a KEX együttes frontembere is, akinek az emlékére az egykori barátok, pályatársak egy fantasztikus koncertet adtak. Ez a zenei fellépés a művészeti hét megnyitója volt is egyben. Ugyancsak idén veszítettük el Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendezőt is, akiről a Kozák téri Közösségi Házban, „A magyar népmesék szaxofonnal” című programunkon emlékeztünk meg.

A három szomorú esemény mellett néhány „történelmibb” dátum is apropót adott a programok összeállításához. Egyrészt, hogy Pilinszky János Kossuth-díjas költő éppen negyven esztendeje hunyt el. 

Erre a dátumra két programmal is készültünk, de végül csak egy valósult meg, amely viszont nagyon jól sikerült. A KIKÖTŐ-ben a kerületi fiatalok nagyszerűen improvizáltak Pilinszky költeményeire. 

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

Az idei ANNO Művészeti Hét úgy zárult, ahogy kezdődött. A közönség ugyanis egy olyan koncertnek lehetett a részese, amely nemcsak műfajilag, hanem szellemiségében is több volt, mint egy zenei élmény.

Sárik Péter, a kiváló jazz-zenész és barátai (a Sárik Péter Trió) adtak műsort Bartók címmel a Pestújhelyi Közösségi Házban a 140 éve született Bartók Béla tiszteletére. Az előadás a zenei élményen túl egy picit a legnagyobb magyar zeneszerző műveinek megértéséről is szólt. Bonyolult feladatra vállalkoztak Péterék, hisz Bartók köztudottan nehéz műveket komponált, de úgy vélem, a jazz segítségével sikerült őt közelebb hozniuk a közönséghez.

Egyszóval volt mit megmutatni a szervezőknek és a fellépő művészeknek az idei ANNO Művészeti Héten .S bár a járványhelyzet éreztette a hatását a többségében komoly érdeklődés mellett zajlottak az események. 

Összeségében mindennel, a produkciókkal, a szervezéssel, és a rendezvények látogatottságával is elégedettek lehetünk, így kijelenthető, hogy az idei ANNO Művészeti Hét a nehézségek ellenére is jól sikerült – tette hozzá Bezerédi Erika.

Comments are closed.