Gálamérkőzés a Barátság Sporttelepen

Rég nem látott mennyiségű néző gyűlt össze augusztus 13-án a Testvériség SE pályája körül. A hazai csapat ugyanis a magyar labdarúgás egyik legerősebb alakulatával, a Videoton FC-vel játszott Magyar Kupa-mérkőzést. Arra pedig évtizedek óta nem volt példa, hogy a Tesi ilyen erős csapat ellen mérkőzött volna.

Testvériség/Fotó: XV Média, Vargosz

Testvériség/Fotó: XV Média, Vargosz

A különleges derbire a tavalyi nagy menetelés után kerülhetett sor. A Budapest-bajnokság I. osztályának 9. helyén végző Testvériség SE ugyanis döntőbe jutott a Budapest-kupában, ahol a Voyage ellen 3-3-as döntetlent ért el, majd 11-sekkel végül elhódította a kupát. A 105 éves klub életében ez volt az első Budapest-kupagyőzelem, amely ráadásul lehetőséget biztosított a számára, hogy a 2014-15-ös sorozatban a Magyar Kupa küzdelmeibe is bekapcsolódhasson. A sorsolás szeszélye folytán azonban már az első fordulóban a végső győzelemre is esélyes Videotont kapták.

–         A két csapat között jelentős a különbség – mondta a nagy meccs előtt Horváth Ferenc egykori XV. kerületi rendőrkapitány, a Testvériség SE második csapatának kapitánya. – Nemcsak három osztályról van szó, hanem mindjárt a magyar foci legnagyobb költségvetésű, legerősebb összetételű csapatát kaptuk, akik ellen azért tisztes helytállás várok. Ennek ellenére szinte biztos, hogy minimum öt gól különbség lesz a két együttes között.

A Tesi pályán már egy nappal a meccs előtt nagy volt a készülődés. A füvet lenyírták, ahol kellett, ott kijavították a gyepet, felfestették a vonalakat, és új 12 fős kispadokat szereltek fel. A másnapi találkozón pedig a várható érdeklődésre való tekintettel rendőri biztosítást kértek, és húszfős rendezői gárdát is bevetettek.

A Testvériség játékosai a meccs előtti edzésen/Fotó: XV Média, Vargosz

A Testvériség játékosai a meccs előtti edzésen/Fotó: XV Média, Vargosz

A hazai csapat gálameccsre készült, amelyet csak fokozott a telt házas lelátó. Ennek egyik sarkában a leglelkesebb szurkolók Ultras Palota néven megpróbáltak valódi futballhangulatot teremteni. Doboltak, énekeltek, füstbombákat eregettek, és időnként a bírónak, valamint a Vidi játékosainak is odamondogattak. Különösen az egykori válogatott Feczesin Róbert volt a bögyükben.

Lelkes szurkolók/XV Média, Vargosz

Lelkes szurkolók/XV Média, Vargosz

A nagy meccset a két klub U14-es csapatainak találkozója vezette fel. Ezen a találkozón a félidőben meglepetésre még Lados Máté találatával a házigazda Tesi vezetett, ám a második félidőben megrázta magát a Vidi, és végül 5-1-re nyerte a találkozót.

Ezt követte a felnőttek mérkőzése, amelyet a Ducsai József, Varga Gábor, Szarvas László játékvezetői hármas vezetett. A meccs már az első percektől kezdve Vidi-fölényt hozott. Két kapufa és egy nagy helyzet jelezte, hogy a nagynevű csapat szeretné hamar eldönteni a találkozót. A Tesi a 22. percig állta a sarat, aztán sorrendben Oliveira, Alvarez és Soufian is betalált.

–         Az első félidőben a papírforma érvényesült – kommentálta a látottakat Horváth Ferenc. – A harmadik gólért egy picit kár volt, az ugyanis a félidő utolsó percében esett. A Tesi a nyáron nagyrészt kicserélődött, ennek a csapatnak még össze kell szoknia, az új játékosoknak be kell épülniük. Remélhetőleg a bajnokság kezdetére összeáll a keret.

Itt engedjenek meg egy személyes megjegyzést: az első félidő egyik legszebb jelenete az volt, amikor az elrontott Vidi szöglet után Varga Gábor Vargosz, az XV Média fotóriportere sarokkal levette a pályáról kirepülő labdát.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abba maradt, a Vidi támadott, a Tesi védekezett, Nagy János kapus rengeteget védett, néha azonban ő is tehetetlennek bizonyult. Előbb Caneira, majd Valleios, végül Feczesin kétszer talált be, ezzel beállítva a 7-0-s végeredményt. A találkozó végére a hazai csapat láthatóan nagyon elfáradt, de még így is kétszer tudták ostromolni az ellenfél kapuját, és a támadásokat kapura lövéssel fejezték be.

Támad a Tesi/Fotó: XV Média, Vargosz

Támad a Tesi/Fotó: XV Média, Vargosz

–         Reálisan ennyi különbség volt a csapatok között – értékelt Horváth Ferenc. – Nekünk azért ez egy gálameccs volt, amely remélhetőleg segít a bajnoki rajtra való felkészülésben is.

A Testvériség SE-re az augusztus 16-i bajnoki rajton mindjárt a BLASZ I legerősebb csapata, a Pénzügyőr vár a Barátság sporttelepen.

Comments are closed.