Futókör, gördeszkapálya, útfelújítás

Lakossági tájékoztatót tartott az önkormányzat március 10-én a László Gyula iskolában, amelyen szó volt Páskom parki futókör építéséről, a Nyírpalota 1-21. házsor mögötti sportpark fejlesztéséről, valamint az Erdőkerülő utca és a Zsókavár utca útburkolatának felújításáról.

A fórumon a beruházások terveit készítő cégek munkatársai mutatták be az elképzeléseket. A Páskom parki futókörrel kapcsolatban elhangzott, hogy 1000 méter hosszú lesz és gumiburkolatot kap. A pályát használhatják majd a lakók és az iskolák is. A parkban levő focipályáról szintén beszélt a szakember, az elképzelések szerint felújítják a pálya kapuit. A területről elbontják a pingpongasztalokat, és új, korosztályos játszóelemeket helyeznek ki. A tervek szerint lesz kültéri fitneszpark, továbbá három bográcsozásra alkalmas tűzrakóhely is.

A másik fejlesztéssel, a Nyírpalota utca 1-21. számú ház mögötti sportparkkal kapcsolatban elmondták, hogy a meglevő pályát felszámolják, és helyette két új gumiborítású pályát építenek. Az egyiken futballozni, a másokon kosárlabdázni lehet majd. A meglevő drótkerítést elbontják és a pályákat labdafogó hálóval veszik körbe. A sportpályák mellett süllyesztett gördeszkapályát építenének, amelyik három oldalról kiemelt földfeltöltést kapna. A gördeszkaparknak a játszóhely felől lenne a bejárata.

Az Erdőkerülő és Zsókavár utcák felújításáról elmondták, hogy a két utcát teljes hosszában rendbe teszik, a kivitelezés során kétrétegű aszfaltburkolatot építenek. A rekonstrukció alkalmával a Zsókavár utcát úgy építik át, hogy helyenként 2×1 sávosra szűkül majd az út és parkolókat is kialakítanak. Az Erdőkerülő utca végén, a Szentmihályi útnál lámpás gyalogátkelőhelyet létesítenek, amellyel biztonsággal megközelíthető lesz a Páskomliget kiserdő. A felújítások során kialakítanak parkolókat, akadálymentes megállókat, kulturált utasvárókat és felújítják a zöldterületek is. Az utak rekonstrukcióját a tervek szerint 2017-ben kezdik el.

További részletek az Életképek 5. számában olvashatók majd.

Comments are closed.