Folytatni kell a fejlesztéseket

A képviselő-testület külsős, társadalmi megbízatású alpolgármesternek választotta Dr. Balázs Zoltánt. Az előző ciklusban önkormányzati képviselőként dolgozó gazdasági szakemberrel beszélgettünk az elkövetkezendő feladatokról.

Balázs Zoltán/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Balázs Zoltán/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Mit jelent, hogy külsős, társadalmi megbízatású alpolgármester?
– Külsősként nem vagyok tagja a testületnek, a társadalmi megbízatás pedig azt jelenti, hogy mellékállásban látom el ezt a feladatot, mert az egyetemi kutatói és oktatói munkámat nem tudom és nem is szeretném feladni.
– Jól tudjuk, hogy a pénzügyekért felel a jövőben?
– Valóban, a költségvetés és a vagyongazdálkodás tartozik hozzám. Ebből következik, hogy a munkám jórészt az év elejére koncentrálódik, hiszen február végéig össze kell állítani az idei költségvetést. Év közben pedig folyamatos odafigyelésre van szükség.
– Milyen fejlesztések megvalósulására lát esélyt a következő években?
– Nem láttam nagyon komoly vitát abban a kérdésben, hogy amit elkezdtünk az elmúlt négy évben, azt folytatni kell. Egyetértés van az Észak-Pesti Kórház (ÉPK) rehabilitációjában, ahol kisebb fejlesztéseket magunk is meg tudunk tenni, de a teljes ingatlan hasznosításához fővárosi, állami és uniós forrás kell. A másik nagy cél a rákospalotai rendezvénycsarnok megépítése. Reális esélyt látok rá, hogy ha a kormányzat támogatja, akkor ez a beruházás idén elkezdődjön.
Nagyon sokat invesztáltunk az elmúlt négy évben az egészségügybe. A Hősök úti rendelő és az ÉPK 13. sz. épületének felújításával, a Deák utcai rendelő megépítésével nagyjából végére is érünk ennek a folyamatnak, bár a Kossuth utcai rendelő ügye még nyitott kérdés. Fontos, hogy az újpalotai városrehabilitációs területet tartalommal, programokkal töltsük meg. Valószínűleg a bernecebaráti tábort idén teljesen felújíttatjuk, a siófoki és az agárdi táborokról még tart az egyeztetés. A tervek szerint emellett a tanuszoda felújítására és az oktatási-nevelési intézmények rekonstrukciójára is költünk, és folytatódik a piac megújítása is. Azt is szeretnénk, ha a Palota Holding a jövőben az ingatlangazdálkodásban professzionális céggé alakulna át.

Comments are closed.