Fohász a levegőben

Nemcsak a katolikus egyháznak, hanem a repülősöknek is fontos ünnep augusztus 15-e, Mária-nap. A miértről a Rákospalotán élő Fehér Imrét kérdeztük, aki hosszú éveken át a légiforgalmi irányításban dolgozott.

Fehér Imre/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fehér Imre/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Mit ünneplünk ezen a nevezetes napon?
– A Lorettói Szűz Máriát, a repülősök védőszentjét. A repülés sokban hasonlít a hajózáshoz. Leginkább abban, hogy a járművek és a benne utazók komolyan kitettek a természet erőinek. Ezért az utazáshoz szükség volt és van a védőszentekre, akikhez lehet az oltalmáért imádkozni.
– Mikor ünnepeljük még a repülést?
– A polgári repülés napját, a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet Közgyűlésének 1992-es határozata alapján, december 7-én tartják. De, ha már a közelgő augusztusi napról beszélünk, egy kevésbé ismert évfordulóról sem feledkezhetünk meg. A magyar repüléstörténet első nagy eseményének, a „Justice for Hungary”-nek a 84. évfordulója július 15-én volt. Ezen a napon startolt 1931-ben az új-foundlandi Harbour Grace repülőtérről az Endresz György és Magyar Sándor irányította gép, mely megdöntötte az addigi sebességrekordot. A repülővel végül Mátyásföld helyett Bicskén landoltak.
– Ezek szerint mi, magyarok fontos szerepet töltöttünk be a levegő meghódításának történetében?
– Számos kiváló tervezőnk és pilótánk volt. Elég csak az 1936-os berlini olimpián bemutatott Nemere elnevezésű saját tervezésű vitorlázógépre gondolni. Sajnos a magyar repüléstörténet jelene már kevésbé fényes. A nemzeti légitársaság hiánya jelentős mértékben hozzájárult, hogy már a régióban is lemaradtunk a vetélytársaktól, Bécstől és Prágától.

Comments are closed.