Fényesen mókás Halloween parti

Működése során első ízben rendezett Halloween Partit a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete. Perczel Tímea, az egyesület elnöke elmondta a Led Performance cirkuszi artistacsoport megkeresésének „nem tudtak ellenállni”.

Az október 28-i rendezvény a „Köszönjük, Magyarország!” művészetpártoló program keretében valósulhatott meg, azaz ezt az előadást ajándékba kaptuk. A rendezvény helyszínét, a Csokonai Művelődési Központ nagytermét pedig a kerületi önkormányzat biztosította a számunkra. Így egy olyan programmal tudtunk kedveskedni a rászoruló családoknak, amely hiánypótló eseménynek számít az évnek ezen időszakában. 

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

Október 28-án közel 200 gyerek és felnőtt élvezhette a cirkuszi fényművészek előadását. Perczel Tímea pedig elmondta, az év hátralevő részében „sem engedik majd el” a rászorulók kezét.

Hozzátette: novemberben és decemberben is több eseménnyel készülnek, melyek célja, hogy megkönnyítsük a kerületi rászoruló családok számára az év végi ünnepeket. 

November 12-14 között egy újpesti és egy zuglói CBA-ban gyűjtenek majd tartós élelmiszereket a családok karácsonyi asztalára. Ebben az akcióban a kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat tagjai is részt vesznek majd. Egy héttel később pedig az újpalotai Tesco-ban és a fóti Auchanban lesz hasonló gyűjtés. Novemberben még egy játszótéri szemétszedést tervez az egyesület, majd decemberben már az ünneplésen lesz a hangsúly. December elején megszokott helyszínen, a Pólus Mozi nagytermében tartják a hagyományos közös filmnézést és Mikulással való találkozást, december 20-án pedig karácsonyi programmal kedveskednek majd a rászoruló családoknak. Ez utóbbi rendezvény helyszínét még keresik. Perczel Tímea szerint nincsenek könnyű helyzetben, mert egy olyan méretű teremre lenne szükségük, melyben többszáz fő is elfér.

Comments are closed.