Felpezsdült az élet a múzeumban

A koronavírus-járvány miatt az elmúlt hónapokban a kerületi intézmények is zárva voltak, de intézményi szinten nem eseménytelenül telt el ez az időszak. Áprilisban a Rákospalotai Múzeum élére új vezetőt neveztek ki. Kis Emőke Hajnalka gyűjteményvezető az egészségügyi előírások miatt kénytelen volt első heteit „home office”-ban végezni, így személyesen csak május 25-én ismerkedhetett meg új munkahelyével.

– Nem vagyok kerületi, de a kerület határában lakom, s ha az ablakomon kitekintek, mindig Pestújhelyet látom. Kötődöm a kerülethez: 12-13 éves koromtól a Pestújhelyi Közösségi Házba jártam Kissné Breczek Margit rajzszakkörébe, ahol nemcsak komoly inspirációt, hanem rendkívül sok személyes segítséget kaptam ahhoz, hogy a művészet irányába folytassam a pályafutásomat – mondta az új vezető.

Kis Emőke Hajnalka 2019-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténeti szakán, ám a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum múzeumpedagógusaként és kulturális szervezőjeként már 2017 óta gyűjti a gyakorlati tapasztalatokat.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

– Amikor meghallottam, hogy meghirdették a Rákospalotai Múzeum gyűjteményvezetői állását, azonnal feltörtek bennem a régi szép emlékek, amelyek a helyhez fűztek, és gondolkodás nélkül beadtam a pályázatomat. Jó érzés egy olyan helyen dolgozni, ahol gyermekként is sokszor megfordultam – fűzte hozzá.

Ez az érzelmi alap nagy szerepet játszott az új vezető pályázatának megírásában is. A gyermekekkel való kapcsolatát pedig saját példáján kívül a székesfehérvári időszak is tovább erősítette.

– Az Egyházmegyei Múzeumban arra törekedtünk, hogy minél több gyermekprogramot szervezzünk, így egyre több családot tudjunk a múzeumba „csábítani”. Szeretném ezt a vonalat Pestújhelyen is folytatni, ahol törekedni fogunk arra, hogy a fiatalabbak is megismerjenek és megszeressenek bennünket. A tervek között szerepel – többek között – minden hónapban egy nyitott hétvége is, melyre külsős előadókkal programokat szerveznénk, illetve szeretnénk a jelenlegi kiállításokat, a helytörténetet és a pestújhelyi szobát is megújítani – tette hozzá Kis Emőke Hajnalka.

Az új gyűjteményvezető elmondta, az első napjai a Rákospalotai Múzeumban nagyon inspirálóak voltak. Bár a múzeum értéktárgyainak felmérését a még érvényben levő egészségügyi előírások miatt későbbre kellett halasztania, azért azt már egy felületes vizsgálat alapján is megállapította, hogy a múzeum nagyon értékes gyűjteménnyel rendelkezik.

– A nagymamám Cinkotán élt, ami Rákospalotához hasonló szerkezetű és hagyományú település. Így már gyermekként belekóstolhattam ebbe a kultúrába, és elmondhatom, hogy a hagyományok ápolása mindig is nagy hatással volt rám. A jövőben ezt a vonalat szeretném erősíteni, és nagyon remélem, hogy legkésőbb ősszel már a nagyközönség is megtapasztalhatja majd ezen törekvéseimet – nyomatékosította a gyűjteményvezető.