Fa Nándor körbevitorlázta a Földet – videóval

93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc vitorlázás után célba ért, és immáron harmadszor vitorlázta körbe a Földet szóló vitorlázóként, tehát úgy, hogy az út során végig egyedül volt a fedélzeten. Fa Nándor nyolcadikként hajózott célba Nyugat-Franciaországnál a Spirit of Hungary nevű hajójával a Vendée Globe-on. A mezőny huszonnyolc bátor vállalkozóval indult el, a cél pedig a Föld körbevitorlázása volt.

A 63 éves Fa Nándor a hazai fejlesztésű és építésű Spirit of Hugaryvel rengeteg kísérőhajó és lelkes szurkoló, érdeklődő kíséretében és a magyar Himnusz felcsendülése mellett érte el a partot. „Éljen Magyarország! Ez egy fantasztikus pillanat és elképesztően boldog vagyok. Nagyon nehéz versenyen vagyok túl, de Isten úgy akarta, hogy sikerüljön. Köszönöm a rengeteg segítséget. Most szeretném megélni, élvezni a pillanatot és persze pihenni is nagyot. Csodálatos 93 nap volt és nagyon büszke vagyok arra, hogy egyszer sem kellett felmásznom az árbocomra valamit megjavítani az út során. Ez azért is nagy dolog, mert ezt az árbocot én terveztem és építettem. A nyolcadik hellyel teljes mértékben elégedett vagyok. A realitás szerint a 15. hely környékére vártam magam, így a tervet túlteljesítettem. Gratulálok minden résztvevőnek.” – mondta a célba érkezés után Fa Nándor.

A versenyt a francia Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel nyerte meg. Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján indult, amin a feladat az, hogy egyedül, egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózza a Földet a versenyző. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.


Comments are closed.