Ezer barát egy helyen

Nagy megtiszteltetés érte a kerületi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatot, melynek két tagját, Baksa Brigittát és Mihály Gergelyt is beválasztották abba a nemzetközi csapatba, amely május 5-e és 10-e között a Brüsszelből Auschwitzba tartó Barátság vonaton utazhat majd. A két diák a tizenöt fős magyar küldöttség tagja lesz.
– Brigi és Gergő nem fogja egyedül érezni magát – mondta Tajti Réka, a GYIÖK felnőtt segítője –, mert rajtuk kívül a vonaton még kilencszázan utaznak majd. Auschwitzban pedig újabb száz lengyel fiatal csatlakozik hozzájuk, így remélhetőleg az út végére ezer baráttal gazdagodnak majd.

Baksa Brigitta, Mihály Gergely/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Baksa Brigitta, Mihály Gergely/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A jelentkezés kritériuma egyrészt a 16 éves alsó korhatár, másrészt a társalgási szintű angolnyelv-tudás, harmadrészt pedig a május eleji szabadidő volt. Brigiék az érettségi szünetet töltik utazással, és az út során szerzett tapasztalataikról későbbi időpontban, az újjászervezett ­GYIÖK egyik tréningjén is beszámolnak.
– Az utazásnak több apropója is van. Egyrészt a II. világháború befejezésének 70. évfordulója, másrészt a tavalyi holocaust emlék­év – mondta a kerület ifjúsági polgármestere, Baksa Brigitta –, de úgy gondolom, az egymás megismerése, az előítéletek megszüntetése és a barátságok erősítése is nyomós érv volt az utazás megszervezéséhez.
A GYIÖK tagjai nem először képviselik külföldön a kerületet. A tanév elején az erdélyi Gyergyószentmiklóson is bizonyították, hogy az iskolájuktól, az otthonuktól távol is megállják a helyüket.

Comments are closed.