Elkészül 2019 őszére a 3-as metró felújítása

Elkészült a 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. – közölte Tarlós István főpolgármester február 5-i sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a 3-as metró felújított szerelvényei már korábban, 2019 nyarán forgalomba állhatnak – írja az mti.hu.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte: az Európai Unió egyelőre nem hagyta jóvá az infrastrukturális felújítási projekt támogatását. Tarlós István ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte a felújítás csúszását.
Az elkészült ütemterv szerint a felszíni pótlások kiépítése már 2016 első félévében elkezdődne, és a metrófelújítás első ütemének is 2016 november-decemberben el kell kezdődnie – mondta Tarlós István, hozzátéve: ha ez egy hónapnál többet csúszik, akkor a szeptember végi határidő is veszélybe kerül.
A főpolgármester közölte, az agglomerációs közlekedés állam általi visszavételéről szóló alapmegállapodás várhatóan február 17-ig megszületik. Szerinte jó irányba halad az egyeztetés.
A 65 éven felüliek díjmentessége kapcsán elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint ez 350 ezer embert érint, és “a fedezetlen mentesség” vesztesége 8 milliárd 71 millió forint a fővárosban. Tarlós István hangsúlyozta, nem az a célja, hogy a díjmentességet elvonják, hanem azt akarja: ennek a veszteségnek legalább egy részét fizesse ki az állam.
A hulladékgazdálkodásról szóló törvény módosítása kapcsán a főpolgármester kérte a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy a végrehajtási rendelet megalkotásába vonják be a fővárost. Sok jogi, gazdasági és szakmai aggály is felmerült a módosítással kapcsolatban, példaként említette, hogy a szabályozás alapján Budapesten 140 ezer hulladékgyűjtő edényt kellene kicserélni – jegyezte meg.
Újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy “végrehajtható költségvetést tudtak összeállítani”, az február 17-én kerül a Fővárosi Közgyűlés elé. A költségvetési fő szám várhatóan 313 milliárd forint körül lesz.

 

Comments are closed.