Eljátszott katasztrófa

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartott a közelmúltban a XV. kerületben az Észak-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Kovács Zoltán tűzoltó ezredes, polgári védelmi felügyelő elmondta: az ilyen feladatok szervezését a kerületek külső védelmi terve is előírja.

A gyakorlatok mindig az adott területen belüli veszélyes üzemekhez kapcsolódnak, és az Iparbiztonsági Hatóság által előírtakat modellezzük. Háromévente egy nagyobb, komplexebb gyakorlatot tartunk, a köztes időszakban pedig a részfeladatok ismétlése fontos – jegyezte meg a tűzoltó ezredes.

Az októberi akció a Károlyi Sándor utcai Medimpex Zrt. területén, veszélyes anyagokat tartalmazó raktárban „volt tűz”, és a mentésben résztvevők az ilyenkor szükséges protokollt vették végig. Azaz, SMS-ben értesítették az összes közelben levő és veszélyeztetett céget, vállalatot, hogy miként óvják meg magukat a felszabaduló mérges gázoktól (légmentesen kellett bezárkózniuk). Ezzel párhuzamosan felállt egy önkormányzati törzs is, amely a lakosságot tájékoztatta, illetve a veszélyeztett körzetből kimenekített emberek elhelyezését biztosította. Ez utóbbi helyszín a Széchenyi téri sportközpont volt. Közben a tűzoltók megkezdték az égő épület oltását, míg egy mérőautó folyamatosan a levegőbe került veszélyes anyagok koncentrációját ellenőrizte. 

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

Szerencsére, a fenti katasztrófahelyzet csak egy kitalált eset volt, ám sosem lehet tudni, mikor kell majd éles helyzetben is alkalmazni ezeket a módszereket. A mostani tréning kettős célt szolgált: egyrészt a mentésben résztvevők éberségének fenntartását, másrészt az ilyenkor szükséges protokoll gyakorlását.

Kovács Zoltán tűzoltó ezredestől megtudtuk, jövőre nem ilyen részleges, hanem egy nagyobb, komplexebb gyakorlat lesz a kerületben, melyben a mai egységeken kívül a mentők, a rendőrök és az ÁNTSZ is részt vállalnak majd. Annak a gyakorlatnak viszont már nem a Medimpex Zrt. telephelye lesz a helyszíne, mert cég kikerül a „veszélyes üzemek” besorolásból. Így a XV. kerületben mindössze csak a Szántóföld úti Palota Környezetvédelmi Kft. számít majd ilyen gyakorlati célpontnak, illetve két külső helyszín: az Újpesti Hőerőmű és a Sanofi (volt Chinoin) Gyógyszergyár.

Comments are closed.