Együttműködő irodák

Az előző kerületvezetés 2010-ben döntött arról, hogy mindhárom kerületrészben a lakókat segítő, tájékoztató irodát nyit az önkormányzat. Az első irodát 2011-ben Újpalotán, rá egy évre Rákospalotán, a harmadikat 2013-ben Pestújhelyen nyitották meg.

Újpalotai iroda/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Újpalotai iroda/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A három iroda működtetője a Palota-15 Nonprofit Kft. volt, idén januárban ezek szakmai felügyeletét átvette a hivatal hatósági főosztálya.
Első lépésként belső levelezési rendszert alakítottak ki, így az irodák gyorsan tudnak közvetíteni az ügyfelek és a hivatal között. A három iroda nevét is megváltoztatják. Jelenleg az újpalotai iroda viseli a kifejező, Nyitott Ajtó nevet. A tervek szerint a rákospalotaiból a közeljövőben Nyitott Ajtó Palota Pont Együttműködési Iroda, míg a pestújhelyiből Nyitott Ajtó Pestújhelyi Együttműködési Iroda lenne.
Az irodákban az önkormányzatokat érintő ügyekben nyújtanak információkat. A lakók általános tájékoztatást kaphatnak, nyomtatványokat vehetnek át és segítenek ezek kitöltésében, és felveszik a helyi ügyekkel kapcsolatos panaszokat. Népszerűsítik a Levendula-programot, a kerületi kulturális programokat, a lakossági fórumokat és közmeghallgatásokat, illetve a zöldhulladékgyűjtő zsákok osztásában is segítenek.

Rákospalotai iroda/Fotó: XV Média, Vargosz

Rákospalotai iroda/Fotó: XV Média, Vargosz

Ezenkívül mindhárom irodában a hét különböző napjain ingyenes jogsegélyszolgálat működik bejelentkezés alapján, dr. Tóth Judittal vagy dr. Bodor Péter ügyvéddel Újpalotán hétfőn délután 5 és 7 óra között és kedden délután 3 és 6 óra között, Rákospalotán kedden délután 5 és 6 óra között és pénteken délelőtt 11 és délután 2 óra között, míg Pestújhelyen szerdánként délután 5 és 6 óra között találkozhatnak az állampolgárok.
– Az irodákban a képviselők is fogadóórákat tartanak – mondta Gál Gyöngyi, az igazgatási és ügyfélszolgálati osztály vezetője. – Újpalotán dr. Kovács Judit önkormányzati képviselő, László Tamás országgyűlési képviselő, Vékás Sándor önkormányzati képviselő, a Palota Pontban Gyurkovics Miklós és Merk Péter önkormányzati képviselők, Pestújhelyen pedig Bencsics Lászlóné önkormányzati képviselő várja havonta egyszer – az Életképekben is meghirdetett félfogadási időben – az érdeklődőket.
Az irodákban gyakran szerveznek megbeszéléseket, lakossági tájékoztatókat, illetve kiállításokat. Ezeken kívül Újpalotán meridián foglalkozást (kedden este 6–7 óráig), kondicionáló tornát (pénteken 10–11 óráig), íriszdiagnosztikát (szerdán délután 1-től 3 óráig) tartanak. A Palota Pontban a meridián torna hétfőn délután 5 és 6 óra között, a kondicionáló torna kedden 9.45-től, az íriszdiagnosztika pedig szerdán délelőttönként van.

Pestújhelyi iroda/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Pestújhelyi iroda/Fotó: XV Média, Nagy Botond

– A célunk, hogy a hivatal és az irodák szorosabban együttműködjenek, így az ügyfeleket hatékonyabban kiszolgáljuk – folytatta Gál Gyöngyi. – Az aktuális pályázatok nyomtatványait eljuttatjuk mindhárom helyre. Ezenkívül az ebösszeírásban is segítséget nyújtanak az iroda munkatársai.

Palota Pont Iroda (Fő út 64.)
Hétfőtől csütörtökig reggel 9 és este 6 óra között, pénteken reggel 9 és délután 5 óra között
Tel.: 06 20 572 1003

Pestújhelyi Együttműködési Iroda (Pestújhelyi út 68.)
Hétfőtől péntekig reggel 9 és este 6 óra között
Tel.: 06 20 501 1080

Újpalotai Nyitott Ajtó (Páskomliget utca 6.)
Hétfőn és kedden délután 1 és este 7 óra között, szerdán reggel 9-től délután 5 óráig, csütörtökön reggel 9 és este 7 óra között, pénteken 9-től délután 1 óráig
Tel.: 06 1 704 6088

Comments are closed.