Egymilliárd sorsáról dönthetünk

Grafika: XVMÉDIA

Megnyílt a szavazás Budapest első, fővárosi szintű részvételi költségvetésének ötleteire. A budapestiek számára most következik a részvételi költségvetés legizgalmasabb szakasza, a nyilvános szavazás, ahol eldől, hogy mely ötletek lesznek azok, amiket a fővárosi önkormányzat megvalósít. Június végéig várják a voksokat.

A részvételi költségvetés első ciklusa 2020 októberében kezdődött, az azóta összegyűlt, majd a főpolgármesteri hivatal és az ebből a célból  véletlenszerűen összeválogatott, budapestiekből álló tanács által megszűrt ötletekből készült el a végleges szavazólista, 53  javaslattal. Most ismét Budapest lakosságán a sor, másfél hónapig tartó nyilvános szavazással dől el ugyanis, hogy mely ötletek valósulnak meg.

Indul a szavazás!

A szavazólistára került  tervek megvalósításának összértéke 3,9 milliárd forint, a részvételi költségvetés keretösszege pedig 1 milliárd forint. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ötletek egynegyede  realizálódik  csak, mivel az  elképzelések  kivitelezésének  költségei igen eltérőek, de az biztos, hogy most már minden csak a városlakók szavazatain, és az ötletgazdák mozgósítási képességén múlik – írta közleményében a fővárosi önkormányzat.

A kategóriáknak külön költségkeretei vannak, ez a Zöld Budapest és a Gondoskodó Budapest esetében 250-250 millió forint, az Egész Budapest kategória  tekintetében  500 millió forint.

Hogyan lehet szavazni?

Szavazni az otlet.budapest.hu oldalon lehet, illetve a kihelyezett közterületi szavazóállomásoknál. Bárki szavazhat, aki Budapesten él, tanul vagy dolgozik, és betöltötte 18. életévét. A szavazás június 30-án zárul, ezt követően azokat a javaslatokat, amelyekre a legtöbb voks érkezett – és amelyek beleférnek a kategóriák költségkereteibe – a fővárosi önkormányzat megvalósítja.