Régióközpont lesz a Honvédkórház

A Honvédkórház jelenlegi központi bázisán alakítanák ki – II-es telephelyet a Róbert Károly körútra költöztetnék – az észak-pesti centrumot.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ vezetői egy háttérbeszélgetésen elmondták: mivel ez az elképzelés megegyezik a Honvédkórház intézményfejlesztésének régóta tervezett második ütemével, készen állnak a volt MÁV kórház, a II-es telephely áttelepítésére. A Róbert Károly körúti központ területén régi épületek elbontásával és egy új tömb felépítésével megvalósítható a jelenleg a Podmaniczky utcában működő ellátások átköltöztetése. A helyszínbejárást a tervek szerint még e hónapban megtartják.
Kiemelték, hogy a Honvédkórházban az építkezés idején is zavartalan lesz a betegellátás.
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ nyolc – négy fővárosi és négy vidéki – telephelyen, több mint kétezer ágyon mintegy kétmillió embert lát el. A kórház részt vesz a lakossági ellátásban a harmadik, vagyis a legmagasabb progresszivitási szinten. A térségi ellátást tekintve az észak-magyarországi régióért felel, de oda tartozik Észak-Pest – többek között a XV. kerület, valamint az északkeleti régió autópályáinak – sürgősségi ellátása is. Emellett a honvéd, rendészeti, vasutas állomány és a védett személyek egészségügyi ellátása is a Honvédkórház feladata.
A fővárosi kórházfejlesztésről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg. E szerint Budapesten három centrumot alakítanak ki. Az észak-pesti centrum a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ lesz. Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és a mellette fekvő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bázisán hoznak létre egy új tömböt. A dél-budai centrum Kelenföldön jönne létre, bár mint az az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy háttérbeszélgetésén elhangzott, az utóbbi építése nagyban függ attól, hogy a kormány hogyan dönt a Kelenföldi, illetve a Déli pályaudvar sorsáról.

Comments are closed.