Egészségnapi újdonságok

A Rákos úti Szakrendelőben több mint tíz éve hagyomány, hogy egészségnapot szerveznek a kerületi lakosoknak. A rendezvényhez csatlakozik a Zsókavár utcai rendelő is, ahol a gyerekek szűrését végzik.

Archív fotó/XV Média, Nagy Botond

Archív fotó/XV Média, Nagy Botond

– A május 21-i egészségnapunkon reggel 8 és délután 2 óra között várjuk az érdeklődőket – tudtuk meg Szemán Éva szakdolgozói igazgatótól. – A programot a hagyományoknak megfelelően állítottuk össze, a legnépszerűbb szűréseket – a fogászatot, a labort, az EKG-t, a nőgyógyászatot, az urológiát, a mellkas- és a légzésfunkciót, illetve az érszűkület-vizsgálatot, az egészséges táplálkozási bemutatót és az egészséges ételek kóstolását – is beletettük a programba.
A tavalyi rendezvényen újdonságnak számított a mammográfiás emlőszűrő busz, amely ezúttal kimarad a programból. Ezt a szűrést majd az őszi rendezvényen lehet igénybe venni.
Az eseményen viszont bemutatkozik például a kerületi mentőszolgálat, melynek szakembereitől azt is megtudhatjuk, baj esetén mit tegyünk, kitől kérhetünk segítséget. A napi testedzést is népszerűsítik a flabelos-szal. A gerincnyújtó padot is bemutatják, illetve az is kiderül, hogy az eszköz mikor, hol és milyen problémák esetében vehető igénybe.
A Rákos úti Szakrendelővel párhuzamosan a Zsókavár utcában is várják az érdeklődőket, ahol hagyományosan a 14 év alatti gyerekek és a családtagjaik részvételére ­számítanak.

Comments are closed.